TF;kampusz;

- Nyolcszintes sportcsarnokot kap a Testnevelési Egyetem

A kormány döntése alapján több mint százezer négyzetméteres területen épülhet meg Budapesten a Testnevelési Egyetem új kampusza, amely 2018 szeptemberére készülhet el.

Az új kampuszt a TF jelenlegi területén, az OSEI felszabaduló épületeivel kiegészülve és a Csörsz utcai sporttelepen alakítják ki. A leégett csarnok helyére 50 méteres fedett uszoda, a Csörsz utcai sporttelep BAH csomópont felőli oldalán pedig multifunkcionális sportcsarnok épül majd. A létesítmény nyolcszintes lesz, ebből kettőt a felszín alatt alakítanak ki - ismertette a rektor, hozzátéve, hogy a mélygarázsokban a környékbeliek autói is helyet kaphatnak.

Felújítják a 25 méteres uszodát és a tanmedencét is. A tervek szerint az egyetem főépülete az OSEI területén lévő, szerkezetkész állapotban lévő nagy épületben, az egyes tanszékek, a sportági intézetek, az újonnan létrehozandó sporttudományi labor, valamint a legális teljesítményfokozó és táplálék-kiegészítő szereket bevizsgáló laboratórium a Hauszmann Alajos által tervezett kisebb műemlék épületekben kap helyet.

Az LMP szerint rövidtávon fizetésemeléssel, közép- és hosszútávon pedig lakásprogrammal és minőségi oktatási rendszerrel hazahívható az a mintegy félmillió magyar, aki jelenleg külföldön dolgozik.