foglalkoztatás;LMP;

- LMP: egyre többe kerül a foglalkoztatási statisztikák javítása

Az LMP kudarcnak tartja a közfoglalkoztatást, a siker ugyanis az ellenzéki párt szerint az lenne, ha csökkenne a programban résztvevők száma, nem pedig növekedne.

Gerstmár Ferenc, az LMP önkormányzati szakszóvivője pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány gazdaságpolitikájának kudarcát mutatja, hogy egyre nagyobb létszámban és jövőre már 340 milliárd forintos összegért foglalkoztatják az embereket, szerinte így egyre többe kerül a foglalkoztatási statisztikák javítása. A párt szerint  nem lehet a végtelenségig növelni a közfoglalkoztatottak számát. A politikus személyre szabott képzések bevezetését sürgette, valamint helyi gazdaságfejlesztési programokat, amelyek komplex munkaerőpiaci programokkal párosulnak. A szakszóvivő mezőgazdasági, élelmiszer-feldolgozó szövetkezeteket is támogatna.

Ügyeskedjünk, kerülgessük az akadályokat, alkalmazkodjunk - végül is nem ez a magyar csoda, ami miatt mi mindig megálljuk a helyünket a világban? Talán ez motiválta az építtetőket, a jóváhagyókat, a kivitelezőket, és pénzes borítékokat eltevőket, amikor megalkották, majd - mint aki jól végezte dolgát - át is adták a vadonatúj kerékpárutat Körmenden.