időjárás;

Illusztráció: Thinkstock

- Ködös napok jönnek - Figyelmeztet az OMSZ

Pénteken is ködösen, párásan indul a nap, mely napközben több helyen ismét tartósan megmaradhat. A légmozgás gyenge lesz, csupán jelentéktelen eső, ködszitálás fordulhat elő. Délután délen, délkeleten, valamint a Kisalföldön válhat szakadozottabbá a felhőzet. A maximumok 5 és 10°C között alakulnak. Gyenge melegfronti hatás várható.

Jelentős változás a hétvégén sem várható, a ködös, párás reggelek lesznek jellemzőek és erősen felhős, borongós nappalokra számíthatunk számottevő csapadék nélkül. Északnyugaton, nyugaton élénkülhet meg kissé a légmozgás és válhat szakadozottabbá a felhőzet. Hajnalra általában 1-5°C-ig hűl a levegő, nappal 5 és 11°C közötti csúcsértékeket mérhetünk. 

A jövő hét első felében is marad a ködös, borongósabb időjárás.

Hétfőn és kedden helyenként továbbra is tartósan megmaradhatnak a hajnali ködfoltok, ugyanakkor lesznek már olyan régiók, ahol napközben felszakadozik a felhőzet. Mérséklődik a nappali felmelegedés, a ködösebb tájakon csak 5-6°C körül alakulnak a maximumok.

Sűrű ködre figyelmeztet az OMSZ

A tartós, sűrű köd miatt tíz nyugati megyére figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére adták ki a figyelmeztetést. Azt írták: csütörtök este, péntekre virradó éjszaka a kezdetben derült tájakon, leginkább a Dunántúlon és az Alföld nyugati, délnyugati részén többfelé képződhet sűrű köd, de máshol is romlik a látástávolság. Pénteken a nap második felében már inkább csak a magasabban fekvő területeken kell korlátozott látási viszonyokra készülni - tették hozzá.

Rengeteg ember volt kíváncsi az igazi Mikulásra szerda este Pécsett. Végül csak néhány tucatnyi gyerek tudott közel kerülni hozzá, ami sem a többi gyereknek, sem azok szüleinek nem tetszett, és lökdösődni, tolakodni kezdtek. A Mikulást végül a rendőröknek kellett kimenteni a főtérről - írta a Bama.hu.