Országgyűlés;kéményseprő;

FOTÓ: Népszava

- Kéményseprőkről döntött a Ház

A kéményseprő-ipari tevékenység újraszabályozásáról döntött kedden az Országgyűlés.

A Pintér Sándor belügyminiszter által kezdeményezett jogszabály-módosítás szerint az önkormányzatok a törvény hatályba lépésétől számított huszonegy napon belül dönthetnek, hogy a hatályos közszolgáltatási szerződésük alapján, annak lejártáig biztosítják a szolgáltatást, vagy 2016. július 1-től felmondják azt, a tevékenységet pedig a kormány által kijelölt szerv, szolgáltató látja el. A helyhatóság a hatályos közszolgáltatási szerződést nem hosszabbíthatja meg és nem köthet helyette újat.

A szabályozás rögzíti azt is, hogy magánszemély tulajdonában lévő ingatlan esetében a szolgáltató az előzetes írásbeli értesítése szerinti első és második időpontban térítésmentesen végzi feladatait, a harmadik időpontban viszont a közszolgáltatási díj harminc százalékát meg kell fizetnie az ügyfélnek kiszállási díjként. Nem természetes személy esetében díjköteles a közszolgáltatás. A díjakat a településüzemeltetésért, kéményseprő-ipari tevékenységért felelős miniszter rendeletben állapítja meg. A módosítások 2016. július 1-jétől hatályosak. A módosításokat 112 igen, 39 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett fogadta el a parlament.

Az Országgyűlés döntéseit ide kattintva találhatja!

Földrészünk "repülőgépe" befejezetlen: helyén a motor, kiválasztották az ülések huzatának a színét is, vetítésre várnak az utasok szórakoztatására a filmek, már csupán a szárnyak hiányoznak, de azt sem tudja senki, hogyan is hívják a pilótát - írja holnap megjelenő jegyzetében Várkonyi Tibor.