Bulvár;ital;feleség;Damu;

Damu Roland/Facebook

- Damu elhagyta babát váró asszonyát

A Blikket a lap egyik olvasója informálta arról, hogy a börtönből nemrég szabadult, és újdonsült felesége melletti boldogságáról többször is megnyilatkozó színész most elköltözött párjától.

 Damu Roland most egy időre az egyik színészotthonban húzza meg magát, az elköltözés oka pedig állítólag az volt, hogy az asszony áldott állapota ellenére gyakran részegre itta magát.

Nagyon szeretem őt, az életemet odaadnám érte – ezt a Blikkel tudatta a feleség, aki elmondása szerint hogy még várandósan is előző házassága démonaival küzd. Ha születendő kislányunkra gondolok, tudom, hogy nem szabadna innom, de beteg vagyok, és bármire képes vagyok az alkoholért.  Roland és a családom többször bevitt az elvonóra, volt, hogy az ügyeletes orvos küldött be. Olyan is előfordult, hogy taxival szöktem haza onnan

Az asszony arról is beszélt, hogy akarja a gyereket és Rolandot, értük megteszi, hogy befekszik egy bentlakásos alkoholelvonóra. Edina elismerte, hogy Roland - reményei szerint egy időre - elköltözött érdi házukból. Három évig minden gondolatom Edina volt a börtönben - ezt már Damu Roland mondta a lapnak.

A teljes cikket itt olvashatja  

Újabb európai elfogatóparancs kibocsátásáról dönthet a Mol elnök-vezérigazgatója ellen a közeljövőben a Zágráb Megyei Bíróság illetékes testülete – értesült több horvát forrásból a Magyar Nemzet.