EU-csúcs;

- Gyümölcs

Páni félelem fogta el az európai vezetőket a magyarok bátor kiállása nyomán. Egyelőre ugyan még nem a magyarok nyilaitól kell tartaniuk, de rájöttek, ha nem engedelmeskednek, akkor azok is megérkezhetnek. Momentán elegendő fenyegetésnek bizonyult, hogy majdnem egymilliónyian aláírták a kvóta-ellenes nyilatkozatot, s a parlament is határozott arról, Budapest nem enged az uniós nyomásnak. Így aztán a vasárnapi rendkívüli csúcs után a kedves vezető elégedetten nyilatkozhatott. Az történt, amit ő akart, s amiben a magyar zemberek - beleértve a parlamenti képviselők jelentős részét - is megerősítették.

A győzelem egyértelműnek látszik. Ezért triumfáltak az állami médiában a pártunkhoz és kormányunkhoz közel álló hírmagyarázók is. A Brüsszelben elfogadott nyilatkozat ugyanis Orbán Viktor szerint világos garanciát ad, hogy senkit sem kell kötelező jelleggel befogadni. Nincs tehát "kényszerbetelepítés", vagyis nem kell aggódni a kvóták miatt. A miniszterelnök egyúttal megelőlegezte, hogy jó megállapodás született, hiszen Európa érdeke, hogy Törökország visszatartsa a migránsokat. Ez igaz is, s nyilván megéri az adófizetők pénzéből azt a 18 millió eurót, amivel Magyarország hozzájárul a Törökországnak szánt segélyhez - ha az feltartóztatja a kontinensre irányuló menekültek áradatát.

Majd, amikor már túl leszünk ezen a válságon is, a történelemkönyvekbe bizonyára belekerül a tanmese arról, miképpen győzte le a magyarok Hős Vezére egyes egyedül az Európai Uniót (valamint kapcsolt részeit). Hiszen ő már akkor látta a veszélyt, amikor mások még fel sem ismerték. Aztán időben látott munkához, hogy megállítsa az áradatot, amelynek megfékezésébe a törökök még csak most fognak majd bele. A kerítés, a határőrizet erősítése, a megfelelő törvénykezés, mind-mind beszédes bizonyítéka a felülmúlhatatlan előrelátásnak. És közben Orbán Viktor folyamatosan figyelmeztette szövetségeseit, rossz úton járnak, ha nem követik őt. Íme, a kitartó küzdelem meghozta gyümölcsét.

Az senkit ne zavarjon, hogy közben a szolidaritás, az összefogás, meg a terrorizmus elleni közös harc némi csorbát szenvedett. A fontos az, hogy a magyar miniszterelnök elérte, amit akart, még ha ez az országnak politikai, erkölcsi és anyagi értelemben is sokba kerülhet.

Az alkotó ember e siker nyomán sem pihen meg. Már Iránban építi tovább édes hazánk kapcsolatrendszerét. Teheránban új korszakról beszélt és örömét fejezte ki, hogy Irán „átvészelte” a szankciós időszakot. Megemlítette, hogy a magyaroknak különleges élmény Teheránban, egy nagy civilizáció központjában lenni.

Mindezek alapján nem kétséges, a kedves vezető biztos benne, hogy az unió megleckéztetése után Magyarország előtt új távlatok nyílnak.