boltok;vasárnap;nyitvatartás;

Fotó: Vajda József, Népszava

- Vasárnap ismét nyitva voltak a boltok

Március 15. után a vasárnapi napon is nyitva voltak üzletek, ugyanis advent idején erre lehetőség van. Tömegek sehol sem voltak. Szakemberek szerint a karácsonyi ünnepi időszakban mintegy 180 milliárd forintot költ el a magyar lakosság, ennek az összegnek mintegy felét a többletfogyasztás, illetve az ajándékvásárlás képezi.

"Megindult a költekezés, most már két fekete pénteken is túl vagyunk, egyes áruházak a fekete pénteket megtoldották ezzel a november végi hétvégével, vasárnappal is. Nyilván a legnagyobb rohamra a karácsonyi hetekben, a karácsony előtti hetekben kell számítani. A legnépszerűbb ajándékok köre az elmúlt évekhez képest nem változott, tehát könyveket, játékokat, műszaki cikkeket, ruházati termékeket, háztartási felszereléseket egyaránt vásárolnak majd” – nyilatkozta a Hír TV-nek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Fizetni hajlandóak vagyunk, de kényszerbetelepítést nem fogadunk el - ezt Orbán Viktor miniszterelnök szögezte le az Európai Unió és Törökország vezetőinek vasárnap Brüsszelben tartott rendkívüli csúcstalálkozója előtt, majd a tanácskozás után elújságolta: világos garanciát kaptunk, hogy nem kell elfogadnunk kötelező betelepítésként a Törökországból áthozott migránsokat. A rendkívüli csúcstalálkozón az állam- és kormányfők szándéka szerint elfogadják a menekültválság megoldásáról szóló, október óta készülő közös akciótervet, amely Ankara európai integrációját is felgyorsíthatja.