terrorizmus;Párizs;Jugoszlávia;fegyverek;

- Párizsi terror - Tudják, honnan szereztek fegyvereket

A párizsi merényletekben használt fegyverek egy részét a volt Jugoszlávia legnagyobb fegyvergyárában, a kragujevaci Zastava gyárban készítették - erősítette meg Milojko Brzakovic, a fegyvergyár igazgatója a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombati beszámolója szerint. 

Brzakovic elmondta, hogy a szerb belügyminisztérium két nappal a november 13-i párizsi események után elküldött egy listát a merényletek helyszínén talált fegyverek sorozatszámával, ezek alapján pedig kiderült, hogy több fegyvert is a Zastava fegyvergyárban készítették, de még a volt Jugoszlávia szétesése, azaz az 1991-1995-ös délszláv háború előtt, feltehetően 1987-1988-ban.

"Hét-nyolc kalasnyikovról volt szó" - mondta az igazgató, majd úgy pontosított: az AK47-es jugoszláv verziójáról, a Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. Ezt a fegyvert használta a jugoszláv néphadsereg, később pedig a jugoszláv hadsereg is. Milojko Brzakovic felhívta a figyelmet arra is, hogy a háborút követően a szemben álló felek szabadon eladhatták a fegyvereket, így azok a környező országok hadseregeihez kerültek.

Zoran Dragisic, a Belgrádi Egyetem Védelmi Tanszékének professzora szerint a kragujevaci gyár fegyverei jelenleg több mint ötven országban találhatók meg, mert a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett jelentős mennyiségű lőfegyvert és lőszert exportáltak a Közel-Keletre is. A törvényes út mellett pedig gyakran illegálisan is külföldre kerültek a fegyverek, főleg a kilencvenes években - tette hozzá.  A Zastava fegyvergyár jelenleg is működik, a szerbiai fegyveres szolgálatok mellett ellátja a vadászokat és a sportlövőket is, illetve exportra is készít fegyvereket.

Szerbiában minden engedélyezett lőfegyverre három illegálisan birtokolt puska vagy pisztoly jut, vagyis a mintegy egymillió regisztrált lőfegyver mellett az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót. A helyzet a többi nyugat-balkáni országban is hasonló, a délszláv háborút, majd az 1998-1999-es koszovói konfliktust követően sokan megtartották fegyvereiket, illetve sokan a feketepiacon vásároltak pisztolyt vagy puskát. A szabályozáson néhány éve szigorítottak, így a fegyverkereskedelmet, valamint az exportot is a kormány felügyeli.

A szerb belügyminisztérium egy héttel a párizsi merényletek előtt jelentette be, hogy francia kollégáikkal felszámoltak egy fegyvercsempészláncot, amely Szerbiában és Franciaországban működött. Az akcióban Franciaországban kilenc, Szerbiában pedig négy embert fogtak el.

Szombat kora délután ismét összetűztek a menekültek a macedón rohamrendőrökkel a görög-macedón határnál.