Európa;hideg;menekülők;

Fotó: Milos Bicanski/Getty Images

- Lezárt utak és fagyos hideg várja Európában a menekülőket

Csökkent a görög szigetekhez érkező menekültek száma - tudósít a Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai alapján az Euronews.. A novemberi átlag, azaz napi 4500 menekülő helyett vasárnap óta mindössze 200-an érkeznek 24 óra alatt. Ahogy az a közel harminc ember, aki Leszbosznál ért partot az egyre ridegebbre forduló időjárás közepette.

Nincs veszélyérzetük. Azt hiszik, hogy a hajó biztonságos, a tenger pedig nyugodt. Aztán, ha mégis kétségeik támadnak, akkor sincs már választási lehetőségük – mondta az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának norvégiai munkatársa.

Múlt héten több balkáni ország is lezárta az útvonalat a nem háborús övezetekből, azaz a nem Irakból, Szíriából és Afganisztánból érkező menekülők előtt. Akik előtt viszont szabad az út, azok folyamatosan érkeznek az osztrák-német határra, a hó és a hideg ellenére.

Németország év végéig egymillió menekültet tervez befogadni, a versenyfutás az idővel megkezdődött: a hatóságok napról napra improvizálnak, hogy hol is helyezzék el az újonnan érkezetteket. Napról napra újabb gimnáziumok válnak befogadóközponttá. Svédországban 190 ezer menedékkérelmet fogadnak idén, ebből 80 ezer az év utolsó két hónapjára maradt. A skandináv ország kormányfője a határellenőrzés és a kérelmek elbírálásának szigorítását jelentette be. 

Lengyelországban eközben a kormány bejelentette, nem állnak készen hétezer menekült befogadására, hiába fogadta el azt – az uniós kvótarendszer értelmében – az előző kabinet. A korábbi varsói vezetés az uniós belügyminiszterek szeptember végi ülésén támogatta a kötelező kvótarendszert, ami 120 ezer menekült szétosztását irányozta elő a tagállamok között.

Az Euronews tudósítását itt nézheti meg. 

Jelentősen öregedett az Európai Unió lakossága az utóbbi két évtizedben: a tagállamokban élők fele tavaly 42,2 évnél idősebb volt, míg húsz évvel ezelőtt még 36,2 év volt az úgynevezett medián életkor, amely az adott népességcsoportot két egyenlő részre osztja, vagyis a lakosság egyik fele fiatalabb, másik fele idősebb ennél a kornál.