BKV;BKK;elektronikus jegy;

FORRÁS: BKK

- Decembertől jönnek a fővárosban az e-jegyek

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több mint 1500 munkatársa decemberben elsőként kapja meg elektronikus kártyáját – írta a Világgazdaság. A jelenlegi tervek szerint a 65 éven felüliek, utána az éves és havi Budapest-bérlettel utazók számára nyílik meg a lehetőség a rendszer használatára, végül 2017-ben a bérlettel és a jeggyel utazók igényelhetik az utazáshoz szükséges elektronikus chipkártyát. (Ezzel az újítással a BKK már jövőre képes lesz pontosan kimutatni, hogy hány 65 éven felüli használja ingyenesen a járatokat – ez a közlekedési társaság állami támogatásáról szóló megállapodás miatt lehet fontos).

A teljes elektronikus jegyrendszer bevezetése több lépcsőben, párhuzamosan folyik. Elsőként a kártya kibocsátásának rendszerét alakítják ki, valamint az ahhoz szükséges számítástechnikai bázist építik ki. Ezt követi a készülékek felszerelése a több mint 2700 fővárosi járműre. A metrókapukat és HÉV-vonalakat a 2017 végéig kapcsolják a rendszerbe. Mindezek után indulhat üzemszerű működés. Az elektronikus jegyrendszer bevezetése jelentős fejlesztést igényel, de emiatt semmiképpen sem emelkednek az utazás költségei, díjai - írta a lapnak a BKK, az indoklás szerint ugyanis többletbevételt hoz a fővárosnak.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a 2013. szeptemberben aláírt kölcsönszerződés értelmében. A fővárosi önkormányzat a 2013 áprilisában megkötött fejlesztési megállapodásból 5,3 milliárd forintot bocsátott a BKK rendelkezésére. A BKK-nak további mintegy 800 millió forintra lenne szüksége az elektronikus jegyrendszer kiszolgálásra alkalmas új ügyfélcentrumok kialakításhoz. A jövő év végére ugyanis megszűnnek a zártablakos pénztárak, így városrészek maradhatnak élőerős ügyfélkiszolgálás nélkül. A szerdai közgyűlésre készült előterjesztés szerint javasolják a 813 millió forintos támogatást.

Végre egyértelművé kell válnia annak, mekkora a felelősségük - üzeni az MSZP mai kongresszusának Botka László. Az országos választmány elnökét mindig meglepi, hogy a pártban vannak, akik - ha a jobboldali sajtó a belső problémákról kérdezi őket - hosszú értekezésekbe kezdenek, amivel a szocialistáknak és maguknak is ártanak. A kibeszélőket arra figyelmezteti, a kormányváltás akkora munka, hogy abban mindenki megtalálhatja a helyét és a szerepét. A politikus szerint ma sokan értik, hogy aki váltást akar, annak rájuk kell szavaznia.