Kenya;Uhuru Kenyatta;Ferenc pápa;apostoli nunciatúra;

FOTÓ: GETTY IMAGES

- Ferenc pápa történelmet ír

A keresztény-muszlim közeledés előmozdításáért lép fel első afrikai látogatásán Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő tegnap reggel a nairobi apostoli nunciatúrán rendezett vallásközi és ökuménikus találkozón arról beszélt, hogy a vallásközi párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlamista szélsőségesek barbár támadásainak megelőzéséhez. A pápa szerdán, látogatása első napján találkozott Uhuru Kenyatta kenyai államfővel, tegnap a vallásközi találkozó után a nairobi egyetemen misézett majd a főváros egyik szegénynegyedébe látogatott.

Tüntetések törtek ki Chicagóban, miután – több mint egy év elteltével – közzétettek egy sokkoló videófelvételt a 17 éves Laquan McDonald lelövéséről. A fekete fiatalember halála beleilleszkedik egy szomorú sorozatba: egy fehér rendőr 16 golyót eresztett a már földön fekvő fiúba, majd utólag azzal védekezett, hogy önvédelemből lőtt. A kedden nyilvánosságra hozott videó azonban cáfolta az eddig közzétett állításokat. A rendőr, a 37 éves Jason Van Dyke ellen hétfőn emeltek vádat gyilkosság miatt. Az Obama-kormányzat erőfeszítései ellenére hasonló esetek újra és újra megtörténnek.