kampány;hal;

Illusztráció/Getty Images

- Mondja marha... illetve hal, merthogy kampány indul

Mondja, marha, mért oly bús?  Olcsóbb a hal, mint a hús –  társalgott két szarvasmarha a korabeli reklámszövegben, amit egyes források Karinthy Frigyesnek tulajdonítanak. Olcsóságról ugyan most nincs szó, de a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága kampányt indít a halfogyasztás népszerűsítésére. 

A Kapj rá! címmel indított kampány a halételek sokféleségének és változatos ízvilágának megismertetését tűzte ki célul. A közlemény szerint az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon 5,2 kilogramm, ami nem egészen egyötöde az európai uniós átlagnak. A magyarországi lakosok 8,2 százaléka soha, közel 11,1 százaléka pedig évente csupán egyszer eszik halat vagy abból készült ételt. A heti rendszerességgel halat fogyasztók aránya 12,6 százalék, míg 31,6 százalékuk évente csak néhány alkalommal eszik halat.

Hálózati karbantartás miatt szünetel az e-matrica értékesítés november 29-én, vasárnap hajnali 1 és 4 óra között, ebben az időszakban sehol nem tudnak matricát venni az autósok - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) csütörtökön.