Lázár;kormányinfó;

MTI Fotó: Kovács Tamás (részlet)

- "Köszöntöm a házelnök jóvoltából kint rekedteket is" - Lázár tájékoztat

Érdekes felütéssel kezdte az aktuális (32.) kormányinfót a Miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor köszöntötte a teremben ülő újságírókat, valamint a címben idézett szavakkal a kint rekedteket is. ( Az MSZP egyébként a házbizottság rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az RTL Klub parlamenti kitiltásának ügyében.)  Később újságírói felvetésre Lázár János arról beszélt, nem örül ennek a konfliktusnak, de a parlament épületében ő ( és a kormány is ) vendég, így nincs ráhatásuk a házelnök, Kövér László döntésére. Kovács Zoltán kormányszóvivő átvéve a szót, szükségét látta kijelenteni: a konfliktusban az újságírók is hibáztak, olyan helyre akartak bejutni, ahova nem lett volna szabad. 

"Migránsok"

Ami pedig a tájékoztatás érdemi részét illeti, nyilván nem lepem meg az olvasókat: Lázár János az "illegális bevándorlással" kezdte, a miniszter pedig talán már valamivel fásultabban ismételgeti önmagát, amin nem lehet csodálkozni, lévén hetek óta elmondja ugyanezt. "A magyar kormány mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy ezeket az európai törekvéseket ( kötelező kvóta, stb.)  megállítsa."  

Valamint:  A határzár kiválóan működik.

Valamint: Németország tévúton jár.

Valamint: A magyar kormány szerint az illegális bevándorlás és a terrorizmus elválaszthatatlan egymástól, "kéz a kézben jár" egymással, Európában pedig növekszik a terrorveszély. 

Valamint: Az illegális bevándorlás hullámait Európán kívül kell kezelni.

Valamint: A magyar kormány ellenzi azt a tervet, amely szerint újabb egymillió embert hívnának be Európába.

Lázár János elmondta, hogy a vasárnapi brüsszeli EU-Törökország-csúcstalálkozón - amelyen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is - a magyar kabinet azt az álláspontot képviseli majd, hogy Magyarország kész intenzíven közreműködni Európa megvédésében ebben a háborús helyzetben.

Azt sem mondanánk újdonságnak, hogy előhúzza a "migránsok" elleni uszítás minden kártyáját, így a "finnországi esetet", amikor "migránsok erőszakoltak meg egy fiatal lányt." Lázár szerint egyébként Magyarországon a romák integrálása során is számos problémával kell megküzdenünk, mit is kezdhetnénk akkor egy egészen más kultúrából érkezőkkel. 

Válsághelyzet? Kerítés?
A Népszava kérdését hallva, miszerint: ha a kerítés "áldásos" hatásaként hozzánk már nem jönnek menekülők, illetve miután a "határzár" kiválóan működik, miért van szükség a "válsághelyzet" fenntartására, némi zavar mutatkozott az amúgy mindig flottul válaszoló miniszter arcán. A válasz pedig körülbelül annyi volt, hogy azért kell fenntartani a válsághelyzetet, mert migránshullám lepte el Európát, kerítés pedig azért kell, hogy megvédjük az országot. A kérdésben felvetett ellentmondást  nemigen sikerült feloldani.  

 

TEK-ügy 

A két hétvégi eset érdemi kockázatot jelenthetett Magyarország biztonsági helyzetére nézve, s ezt a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása is megerősíti - jelentette ki Lázár János. A miniszter szerint a Terrorelhárításai Központ tökéletesen végezte a dolgát, nagyon jól teszi, ha fokozottan figyel, álláspontja szerint semmi olyan cselekmény nem történt, ami miatt bírálat illetné a központot. Ha valaki ezt mégis megtenné, politikus, vagy újságíró, az megrendíti a bizalmat, és ezzel veszélyhelyzetet teremt. 

(azt nem tudni, a BBC-hez vajon eljut-e az üzenet/figyelmeztetés, a budapesti tudósító ugyanis arról számolt be a brit közszolgálati médiának, hogy a magyar terrorellenes egység nevetségessé vált, mert a bíróságon derült ki, hogy történelem iránt érdeklődő fiatalokat gyanúsítottak terrorizmussal. )

Kovács Zoltán kormányszóvivő pedig arról tájékoztatott, hogy Magyarországon a B-terrorfokozat van érvényben, ez pedig 3-as készültséget jelent. 

A TEK-akció körüli ellentmondások tisztázását sürgeti az MSZP
Hajdu János a párizsi merényletek után különösen nem teheti meg, hogy homályban hagyja, mi történt az elmúlt napokban a TEK által elfogott személyekkel kapcsolatban és mi az oka a sajtóban megjelent súlyos ellentmondásoknak. Felszólítjuk a TEK-et, hogy haladéktalanul és a nyilvánosság előtt tisztázzák a mindannyiunk biztonságát érintő kérdéseket! Minden olyan perc, amelyben a magyar emberek bizonytalanságban maradnak, aláássa a magyar terrorelhárítási és nemzetbiztonsági szolgálatokba vetett bizalmat.
Molnár Zsolt,
a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke

Földek

Lázár János arról tájékoztatott, hogy ma felkérte Matolcsy György jegybankelnököt, hogy az MNB emelje meg a jelenleg rendelkezésre álló 150 milliárdos hitelkeretet, ugyanis már 125 milliárdnyi hitelkérelem érkezett a gazdáktól, az előzetes várakozásokat messze meghaladó az érdeklődés, már 18 ezer hektárt értékesítettek.

Ezt a mondatot különböző módon variálva többször is elmondta a miniszter, majd konklúzióként kijelentette: ezzel gyakorlatilag az az üzenet a földárverések ellen fellépő ellenzéknek, hogy tévúton járnak. Különösen Mezőhegyes ügyében feddte meg "az ellenzéket", Lázár szerint megalázták az ottlakókat, de szerencsére a kormány a tettek mezején van, és megvédi az állami ménesbirtok dolgozóit. 

Paks

A Miniszterelnökséget vezető miniszter  - megismételve a múlt heti üzenetet, amit Orbán Viktor "ahol hús van, ott légy is van"-féle bölcsességgel egyszerűsített - ismét célzást tett az európai üzleti érdekekre, talán "főnökénél" is gorombábban: Lázár szavai szerint bízik abban, hogy akik kudarcot vallottak a bevándorláspolitikában, leszerepeltek a bevándorlás megállításában, azok most nem állnak bosszút és nem a sértődöttség és düh beszél belőlük, de nehéz a tucatnyi vizsgálatot ettől függetleníteni. Beszélt arról is, hogy folyamatosan konzultálnak a bizottsággal és készek a kompromisszumra, ám Paks köszöni jól van és megy előre. Az ellenzék ez ügyben is kapott a fejére, a miniszter  leszögezte: az, aki Paks ellen emel szót, az a rezsicsökkentés ellen kampányol. Passz.  

Farkas Flórián - selyemzsinór? 

Ahogy mi is megírtuk,  a Miniszterelnökséget vezető miniszter erősen bírálta az Országos Roma Önkormányzat korábbi vezetőjét, a fideszes Farkas Flóriánt. Szerinte személy szerint az ORÖ exelnökének más kisebbségi vezetőkkel együtt nagy a felelőssége abban, ha eljátsszák a többségi társadalom bizalmát. Ennek kapcsán kapott újságírói kérdést a kormányinfón Lázár János, amire válaszul gyakorlatilag - hosszasan és határozottan - megismételte a fentieket, kisebbségekről, morálról, felelősségről, de egyenes választ a "selyemzsinór" vagyis a kegyvesztettség kérdésében nem adott. 

A Fővárosi Főügyészség szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) terrorellenes akciósorozatában a hétvégén elfogott férfiak némelyike nem csak történelemrajongó - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön.