Szlovákia;magyar nyelv;kirúgás;

- Magyarul beszélt a vásárlókkal, kirúgták

A frissen nyitott somorjai Deichmann cipőboltból rúgtak ki egy magyar nőt, mert a magyar vásárlókkal magyarul beszélt, sokukat személyesen ismerte - írja a trafik.sk

A somorjai hölgy, Judy előbb a  cég pozsonyi üzletében dolgozott, majd Somorján, az ott nyíló bolt megnyitásában kapott szerepet. Állítása szerint ekkor kezdődtek a problémák, egy nagykürtösi kollégája (aki egyébként az ottani bolt vezetője) kifogásolta, hogy magyarul beszélt az egyik dunaszerdahelyi munkatársával. A dolog vitává fajult, amit végül a boltvezetőnek kellett megoldania.

„Mivel helyi vagyok, sok embert ismerek. Az idős magyar hölgyeknek csókolommal köszöntem, a magyarokat magyarul szolgáltam ki, a szlovákokat szlovákul” – mondta portálunknak. Később elmondása szerint észrevette, hogy a területi menedzser őt figyeli, majd este behívta őt az irodájába, és aláíratta vele a felmondásáról szóló papírt. Mivel három hónapos próbaideje még nem telt le, a menedzsernek tulajdonképpen indokolnia sem kellett. Judy kérdésére, miszerint a magyar nyelv használata volt-e a baj, állítólag azt válaszolta, nem köszönhet magyarul egy boltba belépő vásárlónak, csak szlovákul.

A somorjai hölgy elmondása szerint azóta már lépett, és egyenesen a német tulajdonosnál tett panaszt. A cég vissza is jelzett, hogy foglalkozni fognak az ügyével.

Az eredeti cikket itt olvashatja.

Ittas vezetés miatt három év próbaidőt és más büntetést kapott John Stamos, akit többek között a Vészhelyzet-ből ismerhetnek a magyar nézők - írja az Origo.