Orbán Viktor;Mazsihisz;

Heisler Orbánhoz fordult segítségért. FOTÓ: Tóth Gergő/Népszava

- Félnek a terrortól - Orbántól kért segítséget Heisler

Orbán Viktorhoz fordult, és további biztonsági intézkedéseket kért a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), tekintettel a szélsőséges iszlám európai megjelenésére és az elmúlt hetek terrortámadásaira – írja a kormánypárti Magyar Idők. 

"A megváltozott helyzetben különösen fontosnak tartjuk, hogy a magyar kormány megvédjen minden magyar állampolgárt, beleértve a zsidó közösség tagjait is" - mondta a lapnak Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Hozzátette, hogy az európai terrorcselekményekre tekintettel "mindent megtesznek azért, hogy a közösség érdekében javítsák a Mazsihisz önvédelmi képességét, ez azonban állami közreműködés nélkül nem megy".  Mindeközben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) folyamatosan egyeztet a rendőrséggel arról, hogy a december 6-án kezdődő hanukát biztonságos körülmények között meg lehet-e tartani.

   

A Terrorelhárítási Központ (TEK) tette a dolgát, megakadályozott egy bűncselekményt, a kérdés pedig nem az, hogy ki profi vagy ki amatőr, hanem az, hogy ki az, aki bűncselekményre készül - mondta Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke csütörtökön a TEK hétvégi akciójával kapcsolatban.