áfa;élelmiszeripar;baromfitenyésztők;

- A magas áfával küzdenek a baromfisok

Az élelmiszer-ágazat minden vállalkozásával szemben sokféle, akár egymásnak ellentmondó elvárás fogalmazódik meg a gazdaságpolitika, a kormányzati szereplők és a fogyasztók részéről - hangzott el egyebek mellett tegnap az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) kerekasztal beszélgetésén. Az elmúlt 20 évben az ágazat elvesztette a belföldi piac negyedét, amit ma importból származó termékek töltenek ki.

A kormányzati élelmiszeripari stratégiában megfogalmazott ambiciózus célokat - a belföldi piac visszaszerzését és a jelentős exportnövekedést - csak úgy lehet megvalósítani, ha a kormány az élelmiszer-feldolgozással foglalkozó kisebb és nagyobb vállalkozásokat egyaránt részesíti a vissza nem térítendő fejlesztési támogatásokból - mondta el Éder Tamás, az ÉFOSZ elnöke.

Erdélyi István, a Magyar Pulykaszövetség elnöke a szerdai hálaadás napi konferencián szintén megerősítette, a kis- és közepes vállalakozások (kkv) mellett a nagyobb cégeket is támogatni kellene. Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnök-igazgatója a Népszavának elmondta, a sertéságazat 2016. januárjától 5 százalékos áfával értékesíthet, a tej és sütőipar 18 százalékkal, míg a baromfi ágazatnál maradt a 27 százalék. Ezt a termelők nem tudják kigazdálkodni, de a kormánytól csak azt az ígértet kapták, hogy ha a sertéságazatban fehéredik a gazdaság, 2017-től esetleg a baromfitermékekre is bevezetik az 5 százalékos forgalmi adót.

 Lyonba indít járatot a 2016-os nyári menetrendben az easyJet, az angol diszkont légitársaság heti háromszor közlekedik majd a francia város repülőterére - közölte a Budapest Airport.