ENSZ;kokain;drogkereskedelem;

Illusztráció: Thinkstock

- Csökkenhet a kokaintermelés

Az ENSZ szerint a kolumbiai kormány és a FARC lázadócsoport közötti békekötés azt eredményezheti, hogy egyre kevesebb kokaint termelnek. A világszervezet Kolumbiáért felelős koordinátora, Fabrizio Hochschildt emlékeztetett arra, hogy a dél-amerikai állam a világ legnagyobb kokaintermelője. 

„Ennek pedig Berlinben, Münchenben és más városokban is komoly hatásai vannak” – közölte arra utalván, hogy a világ megannyi pontján fogyasztanak a  veszélyes kábítószerből.

A FARC elsősorban a kábítószerkereskedelemből finanszírozza magát. Március 23-ig kell kidolgozni a békeszerződés szövegét, illetve megkötni a békét a lázadók és a kormány között. A konfliktus 1964 óta tart, s több millió ember halálát követelte, illetve milliók voltak kénytelenek elhagyni lakóhelyüket – közölte Hochschildt. Szerinte a háború is a drogkereskedelem miatt húzódott el ilyen hosszú ideig.

Becslések szerint a FARC 8000-12000 harcosának kell alternatív bevételi forrást biztosítani. Kolumbiában 15 milliárd dollárt mozgathatott meg a kokain kereskedelme. Az ENSZ megbízottja rámutatott, meg kell akadályozni, hogy a FARC fegyverletétele után más milíciák vegyék át az ellenőrzést a kokacserje ültetvények felett.

Szlovákiában 2016 márciusától tilos a kilométeróra átállítása és a radarblokkolók, valamint a radardetektorok használata is egy most elfogadott jogszabály értelmében – írta a pozsonyi Új Szó. 117 képviselő támogatta a járművek üzemeltetéséről szóló módosítást, melyet két kormánypárti képviselő nyújtott be.