Csehország;

- Megszűnik a legendás lap

Majdnem 25 éve az első szám utcára kerülése után megszűnik az egyedüli angol nyelvű cseh napilap, a Prague Post. A mediar.cz honlapja szerint a lap tulajdonosa csődeljárást kért maga ellen a gyenge pénzügyi mérleg miatt.

A hetilapot bő egy évvel a Prágai Tavasz után, 1990 végén hívták életre, amikor a rendszerváltást követően rengeteg turista érkezett a cseh fővárosba. A 2009-es gazdasági válságig a lap viszonylag jó gazdasági eredményeket tudott felmutatni. Ekkortól azonban jelentősen csökkent a példányszáma. Sok előfizető mondta le a lapot, de a hirdetők sem mutattak érdeklődést iránta.

A Prague Post kénytelen volt megválni sok munkatársától. 2013-tól aztán megszüntették a nyomtatott változatát, s a lap már csak az interneten volt elérhető, ám olvasottsága folyamatosan csökkent. Az idei év első két negyedévében ráadásul bevétele 40 százalékkal csökkent – írta a mediar.cz. A lap 11 millió koronával (400 ezer euró) tartozik  100 hitelezőnek.

Bár David Cameron mindent elkövet azért, hogy az Európai Unió reformjával az EU-ban tartsa Nagy-Britanniát, egy felmérés szerint már többségbe kerültek a kilépést pártolók, azaz a Brexit hívei.