Gerevich Aladár;Nemzeti Sportcsarnok;

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

- Újabb csodás Nemzeti Sportcsarnok!

Ünnepélyes keretek között átadták pénteken az átalakított, felújított Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokot, melynek nagytermében, illetve a korábbi birkózóteremből átalakított részben összesen 35 páston készülhetnek és versenyezhetnek a vívók.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke az átadáson elmondta, hogy a létesítményfejlesztésben kétféle irányt tűztek ki célul, egyrészt a bázisok, a vívóműhelyek segítését, másrészt a válogatottnak otthont adó Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok felújítását. A további tervek között említette, hogy minél több városban szeretnék meghonosítani a vívást, és kiemelte: míg 2012-ben, elnökké választásakor 4-5 iskolában folyt vívásoktatás, ma már 93-ban. Sákovicsné Dömölky Lídia olimpia bajnok tőrvívó második otthonának nevezte a régi sportcsarnokot, ahol megfogalmazása szerint akkoriban minden feltétel adott volt a felkészüléshez, míg a klubokban ez nem volt jellemző.  "Az 1959-es felnőtt világbajnokságon együtt nyertünk a férjemmel. Ritka az a házaspár, amelynek tagjai ugyanazon a világversenyen tudnak nyerni, a szívemhez ezért is áll közel ez a létesítmény." - árulta el.

Magyarország legrégebbi, 1941-ben épült fedett sportcsarnoka a hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár nevét viselő Nemzeti Sportcsarnok felújításának költségei: 150 millió forint volt a kiemelt sportágfejlesztési támogatás, 60 millió a Nemzeti Sportközpontok saját forrása. További 76 millió forintot eszközökre, felszerelésre szántak.

A felújításnak köszönhetően a jövőben a vívóválogatott központi edzésére 3158 négyzetméter, 35 pást, további nyolc, mozgáskorlátozott vívók részére kialakított pást, valamint akadálymentes öltözők, megújult vizes blokk, konditerem áll rendelkezésre. A nem hivatalos átadás már szeptemberben megtörtént egy európai kadett versennyel, majd junior világkupákkal, az "igazi" nyitány pedig a december 18-20-án sorra kerülő hat fegyvernemes felnőtt országos bajnokság lesz.

Újabban egykori főnöke, Luca di Montezemolo beszélt Michael Schumacherről, akiről csak a szépre emlékszik: például arra, hogy ő ajánlott figyelmébe egy új német reménységet, Sebastian Vettelt - írja a formula.hu.