Spanyolország;Podemos;

- A Podemos vezetőjére kíváncsiak

A december 20-i spanyolországi választások előtt a Google rendszeresen közzéteszi, milyen kérdésekre kerestek rá, mi foglalkoztatja a szavazókat a voksolás előtt az ibériai országban. Ebből persze elhamarkodott lenne persze a voksolás kimenetelére következtetni, ám sokatmondó azért, hogy a spanyol pártok vezetői közül a radikális baloldali Podemos vezetője iránt a legnagyobb az érdeklődés: Pablo Iglesiasra vonatkozott a kérdések 38 százaléka.

 A 37 éves egyetemi professzor, európai parlamenti képviselő gyakorta szerepelt a tévék politikai vitaműsoraiban, így vált egyre ismertebbé. Iglesiasról az internetes keresések szerint mindent tudni akarnak, azt is, hogy hány éves, s van-e felesége.
Mariano Rajoyról, a néppárti kormányfőről is gyakran kérdezik a Google-t, a keresések 27 százalékában szerepel a neve, a feljövőben lévő katalán párt, a Ciudadanos vezetőjéről, Albert Rivieráról pedig 21 százalék érdeklődött. A PSOE vezetője, Pedro Sánchez személyisége nem kelt akkora visszhangot a Google-keresések szerint, alig 10 százalék tett fel vele kapcsolatos kérdést, róla legtöbben azt szerették volna megtudni, hogy mi a foglalkozása, s tényleg kosarazott-e gyerekkorában.

Rafael Correa ecuadori elnök nem jelölteti magát negyedik hivatali időszakra. A radikális baloldali államfő 2007 óta áll a dél-amerikai ország élén, s 2009-ben, majd 2013-ban is újraválasztották.