online;növekedés;reklámpiac;

- Jól jövedelmez az e-reklám

 A harmadik negyedévben kétszámjegyű növekedést produkált a hazai digitális reklámpiac - közölte tagjainak bevallása alapján az ágazatot összefogó IAB Hungary.

Közlésük szerint július eleje és szeptember vége között 11,1 százalékkal magasabb bevételt könyvelt el a szegmens, mint egy évvel korábban, akkor viszont 12,3 százalék volt a bővülés 2013 azonos időszakához képest. Megemlítették: 2015 második negyedére még 2,0 százalékos csökkenést mutattak ki, szemben az előző esztendő 11,7 százalékos erősödésével. (Az első negyedév tavaly 17,2, idén 4,9 százalékos erősödést hozott.)  Mint írták, a legnagyobb ütemben (62,5 százalékkal) most is a mobilpiac erősödött, de a másik két szegmens, a webes és email is bővült a tavalyi év azonos időszakához képest.

Adataik alapján a közlekedési eszközök, a kereskedelem, a szolgáltatások, a kultúra, szabadidő, szórakozás, a könyvkiadás, tömegtájékoztatás területén működő vállalatok átlag fölötti mértékben növelték költéseiket, míg a bankok és biztosítóktól származó bevételek csökkentek 2014 harmadik negyedévéhez képest. Novák Péter, az Interactive Advertising Bureau (IAB) nevű nemzetközi szakmai szervezet hazai tagszervezetének vezetője március végén beszélt arról, hogy idén már az online lehet a legnagyobb szelete a hazai hirdetési piacnak, megelőzve a televíziós reklámbevételeket, ha nem változik alapvetően az utóbbi évek trendje.

Akkor elmondta: a tavalyi 49,47 milliárdos összes online költésből a 38 százalékos legnagyobb szeletet kihasító display-hirdetések piacától növekedést várnak, ha ennek mértéke nem is lesz kiugró. A 34 százalékos részesedést felmutató, keresőkön megjelenő hirdetéseknél a korábbi évek lassuló növekedési trendjének folytatását prognosztizálják.

Idén is jó eredményt várnak az apróhirdetéseket, az árösszehasonlító és az aukciós oldalakat magában foglaló listing-szegmenstől, amely tavaly 33 százalékos növekedéssel minden hatodik online hirdetési forintot elvitt, a mobileszközök terjedésével pedig a tavaly 147 százalékkal bővülő, az online hirdetési bevételek 10 százalékát felszívó mobilreklám erősödését jelzik előre.