Nem tudjuk és nem is akarjuk érezni, mit is élhet át az, akinek egy hozzátartozója november 13-án éjjel nem jött haza Párizsból, a bizonyos koncertről. (...) És nem tudjuk azt sem, milyen lehet a férjnek, aki fiatal feleségét várja már haza egy életen át. Látjuk a közösségi oldalakon a részvétet, sokszor a gyűlöletet és azt, hogy sokan sokfélére kihasználják a terror okozta tragédiát. Antoine Leiris gyermekének édesanyját veszítette el múlt pénteken. Ő otthon maradt 17 hónapos kisfiukkal, amíg az asszony kicsit szórakozni ment. A férfi levelének minden sora tanít. Tanít arra, hogy nem, nem adja meg a gyűlölet energiáját annak, aki kioltotta szerelme életét.
"Nem gyűlöllek. Nem adom meg neked a gyűlöletem ajándékát. Azt akarod, hogy féljek, hogy bizalmatlanul tekintsek polgártársaimra, hogy feláldozzam a szabadságot a biztonságért. (...) Persze elpusztít a gyász, megadom neked (a gyilkosnak) ezt az apró győzelmet, de ez csak rövid gyász lesz. Tudom, hogy Ő minden egyes nap velünk lesz és megtaláljuk újra egymást a szabad lelkek paradicsomában, ahova te soha nem juthatsz be. Ketten vagyunk, a fiam és én, de erősebbek vagyunk a világ összes hadseregénél.(...) Ő még csak 17 hónapos, úgy eszi meg a falatokat, mint bármely nap, és utána úgy fogunk játszani, mint minden nap, élete minden egyes napján ez a kisfiú dühíteni fog titeket a boldogságával és a szabadságával. Mert az ő gyűlöletét sem kaphatod meg soha."
