LMP;menekültválság;kvótarendszer;

- Orbán is felelős, "ha nem jön létre megoldás"

Az LMP szerint a magyar miniszterelnöknek is van felelőssége abban, ha a menekültválság kezelésére nem jön létre egy közös uniós megoldás, amelynek hiányában Magyarország sem képes megvédeni magát. 

Schiffer András társelnök-frakcióvezető hétfőn sajtótájékoztatón reagált a kormányfő parlamenti, az LMP-nek címzett kijelentéseire, amelyben Orbán Viktor azt mondta: a krízis globális természete még nem jelenti azt, hogy ne lenne tennivaló, és várni kellene a közös megoldást. Az LMP politikusa hangsúlyozta: abban, hogy az Európai Unió nem tud döntéseket hozni,  része van a magyar miniszterelnöknek, ő is felelős azért. 

Schiffer András úgy fogalmazott: nem gondolja, hogy a problémát megoldaná a kvótarendszer, ugyanakkor szerinte az emberek biztonságát veszélyeztető felelőtlenség, ha Magyarország úgy tesz, mint ha semmilyen közös megoldásban nem lenne érdekeltek. A politikus megjegyezte azt is: nincs szükség az Országgyűlés felhatalmazására a kvótarendszerrel kapcsolatos uniós jogorvoslati eljárás elindításához, az erről szóló előterjesztés megtárgyalásával ráadásul szerinte akkor se futnának ki az időből, ha nem térnének el a házszabálytól.

Tukacs István (MSZP) a mentőállomások fejlesztésére kérdezett rá a Parlament hétfői ülésén. Emlékeztetett: októberig 20 új mentőállomás elkészültére tettek ígéretet, de indokoltnak tartotta a mentők kiérkezési idejének csökkentését is. Több, általa használhatatlannak ítélt állomásról számolt be, és azt kérdezte: miért nem sikerült gyorsítani az állomások építését?