Kijev;Klicsko;

FOTÓ:  Sean Gallup/Getty Images

- Klicsko nyert Kijevben

Vitalij Klicsko jelenlegi kijevi főpolgármester megőrizte tisztét, maga mögé utasítva kihívóját a vasárnap tartott ukrajnai helyhatósági választások második fordulójában - jelentette be hétfőn a fővárosi választási bizottság, befejezve a szavazatok 100 százalékának feldolgozását.

A nem hivatalos végeredmény szerint Klicsko - aki az ukrán államfő mögött álló Petro Porosenko Blokkja jelöltjeként indult - a szavazatok 66,5 százalékát kapta, míg ellenfele, Boriszlav Bereza, a radikális Jobboldali Szektor (PSZ) volt szóvivője a voksok 33,5 százalékát szerezte meg.  A helyhatósági választások első fordulóját október 25-én tartották. Akkor Klicsko 40,5 százalékkal végzett az élen, a második helyen pedig Bereza 8,8 százalékkal. 

Az önkormányzati választásokról szóló új ukrán törvény értelmében a korábbiaktól eltérően idén kétfordulós volt a polgármester-választás azokban a városokban, ahol a szavazásra jogosult lakosok száma meghaladta a 120 ezret, és az első fordulóban egy jelölt sem kapta meg a voksok több mint felét. Második fordulót Kijeven kívül még 28 városban kellett tartani. Országosan alacsony volt a részvétel a második fordulós választásokon, mindössze 34,08 százalékos. Kijevben még alacsonyabb, a választóknak csupán 28,35 százaléka járult az urnákhoz. A 44 éves, egykori nehézsúlyú profi ökölvívó, Vitalij Klicsko 2014. június 5-e óta Kijev főpolgármestere.

Három ukrán katona életét oltotta ki egy rádióvezérléssel távirányított akna Kelet-Ukrajnában - közölte hétfői kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az elnöki hivatal hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője.