Ronaldo;Messi;Aranylabda;

Ronaldo eddig háromszor nyert. FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Ronaldo meglepően nyilatkozott Messiről

Meglepően nyilatkozott Cristiano Ronaldo, aki úgy véli, jövő januárban nagy riválisa, a Barcelonát erősítő Lionel Messi kapja majd a FIFA-Aranylabdát. „Úgy gondolom, Messi nyer. Az ilyen jellegű díjak odaítélése ugyanis a szavazatoktól függ – mondta a portugál sztárfutballista egy brit tv-műsorban. – A bajnoki címek megnyerése vagy a diadal a Bajnokok Ligájában a játékosok teljesítménye, a voksolók akaratát azonban nehéz befolyásolni.”

A Real Madrid támadója hozzátette, valószínűleg élete legjobb idényét játszotta, ő lett a legeredményesebb góllövő Európában, ám minden a szavazatoktól függ. „Ezt egy kicsit nehéz elviselni, de azért nem emésztem magam. Többször is elmondtam már: soha nem gondoltam, hogy én háromszor is nyerni fogok" – jegyezte meg Ronaldo, aki 2008 és 2013 után januárban ismét elnyerte az immár összevont FIFA-Aranylabdát. A díj következő győztesét január 11-én, a zürichi gálán hirdetik ki. Az argentin Messi, aki eddig négyszer volt kitüntetett (2009-ben, 2010-ben, 2011-ben és 2012-ben), idén triplázott az FC Barcelonával, azaz a spanyol bajnokság és kupa mellett a BL-ben is a csúcsra ért. CR7 megjegyezte: nem rivalizál dél-amerikai kollégájával. „Jó a kapcsolat közöttünk. Nem vagyunk barátok, de tiszteljük egymást" – mondta a 30 éves futballista.

Cseh László 50 méter pillangón magyar csúccsal lett első az úszók rövidpályás országos bajnokságának harmadik versenynapján Százhalombattán. Hosszú Katinka is folytatta remeklését: a csütörtöki öt után ezúttal hat döntőben utasította maga mögé a teljes hazai élmezőnyt.