Elolvastam Gyurcsány Ferenc „Sokak Magyarországa” című röpiratát. Sokan állítják – köztük az ellenzéki oldal több vezetője, politológusok, közgazdászok – hogy ők is olvasták. Amikor azonban véleményt formálnak az anyagról, kiderül, hogy nem, vagy csak felületesen olvasták, és csak a szerző kompetenciáját kérdőjelezik meg. Tóbiás József egy interjúban annyit tud hozzászólni, hogy „láttam, olvastam, rendben van, nem érdemel több szót”. Na, most aki egy 18 oldalas (nem 20) csak ennyit tud hozzászólni, az alighanem nem olvasta. Burány Sándornak az a véleménye, hogy az összefogásról nem időszerű beszélni. Kérdem én: akkor mikor? Majd 2018-ban? Hogy ne csak az MSZP prominenseinek véleményéről szóljak Lengyel László szintén véleményt formált a dolgozatról. Szerinte az írás legnagyobb baja, hogy a szerző diktatórikus módon írja le, hogy minek kell történnie. Gyurcsány valóban úgy fogalmaz, hogy „olyan kormány kell, amely nem önmagát állítja, a magyar haza közepére, hanem a növekvő polgári sokaságot, amelynek létrejöttét saját eszközeivel is segíti, időnként saját hatalmi önérdekével szemben is”. De ezt a gondolatot is azzal zárja, hogy „ez a Demokratikus Koalíció célja és programja.” Nekem az a véleményem, hogy egy párt elnökének igenis keményen meg kell határoznia a saját pártjának a célját. Ha ez nem így történik, akkor egy párt cél nélküli konglomerátummá válik. Azt is állítja a közgazdász, hogy Gyurcsány valójában magáról ír. Ebben van igazság, csak ezt én úgy módosítanám, hogy magáról is ír: „én is mást jelentettem 2005-ben, mint ma”. Tehát megfelelően önkritikus. Lengyel szerint ma senki nem tudja, hogy hol is van a DK: a baloldalon, vagy a liberálisok között? Ha ez így van, akkor pont ehhez nyújt segítséget a pártelnök, amikor azt írja, hogy a baloldaliság nem egy dogma, hanem a fennálló lehetőségek közül a legemberibb út kiválasztását jelenti. Azért vannak, akik velem együtt elolvasták a röpiratot és elgondolkodtak az abban megfogalmazottakról. Németh Péter írásában azt a kérdést teszi fel, hogy a dolgozat címében megfogalmazott: sokak Magyarországa létezik-e? Majd megállapítja, hogy a többségnek itt egyáltalán nincs igénye a demokratikus intézmény rendszerre. Hasonló gondolatokat fogalmaz meg Friss Róbert is a Népszavában, miszerint a hallgatag többség talán többre tartja a méltatlan autokrata kormányzás biztonságát, a demokratikus bizonytalanságnál. Magam is így látom. Visszatérve Németh Péter írásához magam is kifejezetten hasznosnak tartom a röpiratot, ha az a baloldalra megtermékenyítően hatna, és valódi vita alakulna ki a benne foglalt teendőkről.