Hosszú Katinka;

FOTÓ: Jeff Topping/Getty Images

- Hosszú Katinka tarolt Százhalombattán

Hosszú Katinkáé volt a főszerep az úszók rövidpályás országos bajnokságának második, csütörtöki napján Százhalombattán: a Vasas világ- és Európa-bajnoka öt egyéni számban indult és mindegyikben győzött.

Hosszú, aki a 25 méteres medencébe kiírt ob négy napján - nevezése alapján - az összes női szólószámban rajthoz áll, a 800 méter gyors szerdai ezüstje után csütörtökön 50 méter gyorson, 200 méter vegyesen, 200 méter háton, 100 méter gyorson, végül pedig 100 méter mellen diadalmaskodott. A sorozat végén szerepet vállalt a Vasas gyorsváltójában is, amellyel második lett.

Remekelt Cseh László is, az olimpiai ezüstérmes, sokszoros vb- és Eb-aranyérmes kiválóság 200 méter vegyesen jeleskedett, de magabiztosan védte meg címét 50, majd 200 méter mellen is utóbbi táv nagymedencés klasszisa, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel is. Bernek Péter, a 400 méteres gyorsúszás rövidpályás világbajnoka nem hagyott kétséget afelől, hogy ebben a számban ő a legjobb, sem Cseh, sem Kis Gergő nem tudta megszorítani.  A bajnokság pénteken a délelőtti selejtezőket követően 16 órától 13 szám döntőjével folytatódik. 

A csütörtöki bajnokok:

nők:
50 méter gyors: Hosszú Katinka (Vasas SC) 24.52 mp
200 méter vegyes: Hosszú 2:06.29 p
200 méter hát: Hosszú 2:04.64 p
100 méter gyors: Hosszú 53.43 mp
100 méter mell: Hosszú 1:07.10 p 
4x50 méteres gyorsváltó: Győri ÚSE (Touretski Sasha, Jakabos Zsuzsanna, Stoffel Svenja, Gyurinovics Fanni) 1:40.32 p 

férfiak:
50 méter gyors: Takács Krisztián (Győri ÚSE) 21.96 mp
50 méter mell: Gyurta Dániel (UTE) 27.02 mp
200 méter vegyes: Cseh László (Egri ÚK) 1:55.58 p
100 méter hát: Balog Gábor (Győri ÚSE) 52.83 mp
400 méter gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 3:40.46 p
200 méter mell: Gyurta D. 2:03.47 p 
4x50 méteres vegyesváltó: Kőbánya SC (Szabó Norbert, Horváth Dávid, Pulai Bence, Telegdy Ádám) 1:38.62 p

4x50 méteres vegyes gyorsváltó: BVSC-Zugló (Bernek, Boldizsár Valter, Böszörményi Bettina, Kapás Boglárka) 1:38.51 p

Gyomorfertőzés miatt kidőlt az U21-es magyar labdarúgó-válogatott keretének jelentős része, ennek ellenére nem halasztották el az Izrael otthonában sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőt. A találkozón végül a magyar válogatott 3-0-ra kikapott.