magyar válogatott;kapus;halál;Fülöp Márton;

- Tragikusan fiatalon elhunyt a magyar válogatott kapus

Hosszan tartó súlyos betegséget követően csütörtökön hajnalban, 32 éves korában elhunyt Fülöp Márton, a magyar labdarúgó-válogatott volt kapusa - adta hírül a Nemzeti Sport online kiadása.

A futballistánál 2013 júniusában rákbetegséget diagnosztizáltak, ezt követően megműtötték és kemoterápiás kezelésre járt.
Amint arra a magyar szövetség (MLSZ) honlapja emlékeztet, Fülöp 1992-ben a BVSC-ben kezdte pályafutását, majd 1995-ben átkerült az MTK-ba, s a kék-fehérek színeiben mutatkozott be a felnőttek között. 2004-ben Angliába, a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahol Paul Robinson és a cseh Radek Cerny mögött sokszor volt második számú kapus, ugyanakkor az első csapatban nem kapott játéklehetőséget. Kölcsönben játszott a Chesterfieldnél, a Coventry Citynél, majd a Sunderlandnél is, amely 2007-ben végleg szerződtette. Szintén kölcsönben szerepelt ezt követően a Leicester Citynél, rövid ideig a Stoke Citynél, majd a Manchester Citynél is, azután 2010-ben az Ipswich Townhoz igazolt. Innen a West Bromwich Albionhoz, később a görög Aszterasz Tripoliszhoz került. Utóbbi csapattal a klub történetének addigi legjobb helyezését érte el, a Tripolisz ugyanis a 2012/13-as idényben negyedik lett a bajnokságban, s bejutott a Görög Kupa fináléjába, ahol kikapott az Olimpiakosztól. Fülöpnek az Aszterasznál töltött szezon volt pályafutása legsikeresebb idénye - írja az mlsz.hu.

A kapus a magyar válogatottban Lothar Matthäus kapitánysága alatt, 2005. május 31-én, Franciaország ellen debütált, s a címeres mezt összesen 24 alkalommal húzhatta magára. A 24 meccsből kilencen nem kapott gólt a magyar csapat, Fülöp 2011. március 29-én Amszterdamban, a hollandok elleni találkozón védett utoljára a válogatottban.

A FIFA azt közölte, hogy öt jelölt száll harcba a szervezet elnöki posztjáért február 26-án. A legnagyobb meglepetés, hogy Michel Platini UEFA-elnök nincs közöttük - írja az Index.