Fitnesz-világbajnokság;

- Fitnesz-világbajnokság - Magyarországon először

Magyarország először rendezhet IFBB fitnesz-világbajnokságot, amelyen 55 ország 750 versenyzője, közte 62 magyar vesz részt a hétvégén.

A vb szerdai sajtótájékoztatóján Huber István, a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség elnöke kiemelte, hogy szervezetük és a Magyar Turizmus Zrt. összefogásának, közös munkájának köszönhető az a sportszakmai siker, hogy Budapest otthont adhat az eseménynek.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója arról beszélt: minden sportesemény kulcsszerepet játszik egy ország megítélésének alakításában, valamint abban, hogy "sok turistát csábítsunk hazánkba, hiszen ilyenkor a versenyzők mellett szurkolók és rokonok is érkeznek". Emlékeztetett: a világ egyik vezető sportszakmai hírportálja, a Sportcal legújabb adata szerint Budapest 35 helyet lépett előre a legsportosabb városok versenyében, így a 12. helyen áll, megelőzve például Rómát és Los Angelest.

Vargha Viola, a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség főtitkára megemlítette, hogy a Millenáris Parkban szombaton és vasárnap sorra kerülő versenyekre a legnagyobb létszámmal Brazíliából, Oroszországból és Kínából érkeznek sportolók, természetesen a népes, 62 fős magyar válogatott mellett. A vb újdonságáról szólva kiemelte: első ízben rendeznek viadalt show-fitnesz kategóriában, külön büszkeség, hogy magyar kezdeményezésre. Turós György, a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség fitnesz szakágának vezetője befejezésként megfogalmazta nagy céljukat, hogy a fitnesz és a testépítés egyszer kerüljön be az olimpia műsorába.

Megvan a rezsicsökkentés következő lépése - újságolja a HVG -  ezentúl ritkábban kell ellenőrizni a lifteket, amin sokat spórolhatnak a társasházak, így akár a közös költség is csökkenhet. A lap birtokába került dokumentum szerint ez szerepel egy nem nyilvános, minisztériumi előterjesztésben. Mindeközben a távirati iroda ontja a híreket arról, hogy micsoda klassz világ is vár itt ránk a jövőben a Fidesz-kormány jóvoltából. Hogy mást nem mondjunk ( de fogunk, olvasson csak ) bővülne a családtámogatás, a gyermekvédelem, így a többi között az ingyenes gyermekétkeztetés, a gyed extra és a bölcsődei ellátás a napokban benyújtott családügyi törvényjavaslat nyomán.