fogyasztóvédelem;pelenka;etetőszék;

Fotó: thinkstock

- Szülők figyelem! - Ezeket az etetőszékeket vonták ki a forgalomból

Etetőszékeket, pelenkázó lapokat és pelenkákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), ötből 2 etetőszék, tízből 1 pelenkázó lap nem felelt meg a biztonsági követelményeknek, a kifogásolt termékeket a hatóság kivonta a forgalomból.

A hatóság keddi közleménye szerint a két kifogásolt magas etetőszék stabilitása nem megfelelő, hátrafelé felborulhat. A kifogásolt pelenkázó lap anyagában a megengedettnél nagyobb mennyiségben volt jelen az úgynevezett DEHP (Di-(2-etilhexil)-ftalát), így a termék szintén súlyos kockázatot hordoz. 

Az egyszer használatos pelenkák esetében elvégzett, 6 terméket összehasonlító vizsgálaton a szakemberek megállapították: az olcsóbb termékek egyértelműen kisebb nedvszívó képességgel rendelkeznek, míg a két drágább termék kiugróan magas folyadékmegkötő képességgel rendelkezik. Van olyan pelenka, ami kétszer annyi nedvességet képes felfogni, mint a többi forgalomban lévő. 

A vizsgált termékek teljes listája a hatóság honlapján olvasható.

A holokauszt tagadását és az antiszemita előadásokat nem védi az Emberi Jogok Európai Egyezménye - döntött kedden egy francia előadóművész, Dieudonné M'Bala M'Bala ügyében a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.