Napi Extra;Katalónia;függetlenségi nyilatkozat;Népi Egység;Junts pel Sí pártszövetség;

FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES

- Katalán deklaráció a függetlenségről

A katalán parlament megszavazta tegnap a függetlenségi nyilatkozatot. A nacionalista Junts pel Sí pártszövetség és az elszakadáspárti baloldali Népi Egység (CUP) voksaival, 72 igen, 63 nem szavazattal fogadták el a deklarációt, amely kimondja, hogy kezdeményezik a függetlenné válást Spanyolországtól.

A két tömörülés a szeptember 27-i tartományi választásokon szerzett többségre hivatkozva érzi magát feljogosítva az elszakadási folyamat beindítására. Mint közölték, 30 napon belül elkezdik elfogadni a megfelelő törvényjavaslatokat, az önálló költségvetés, társadalombiztosítás kialakításáról. Az elszakadást ellenző Ciudadans párt helyi frakcióját vezető Inés Arrimadas „őrültségnek”, a konzevatív néppárti Xavier García Albiol „perverziónak” minősítette a deklarációt, a katalán szocialisták szerint felmérhetetlen következményekkel jár a katalán intézmények törvényen kívül helyezése. A madridi konzervatív kormány gyorsított eljárásban kérte fel az alkotmánybíróságot, hogy vizsgálja meg a kabinet által alkotmányellenesnek tartott határozatot.

A menekültek elosztása és befogadása a belügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának legfőbb kérdése - közölte hétfőn Brüsszelben újságírói kérdésre válaszolva Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki szerint a tagállamoknak szolidaritásból kell vizsgát tenniük.