kormány;Varsó;

Varsó/Thinkstock

- Varsó: Kinek a kormánya?

Jövő héten hirdetheti ki a kormánylistát az október 25-i lengyel parlamenti választás győztese, a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt. Az új szejm november 12-én ül össze, ekkor jelenti be hivatalosan kormánya lemondását a távozó miniszterelnök, a voksoláson alulmaradt Polgári Platform (PP) és a Parasztpárt (PSL) koalícióját eddig vezető Ewa Kopacz. Ezt követően Andzej Duda köztársasági elnöknek két hete lesz arra, hogy feleskesse az új kormányt. A szenátus november 17-én ülésezik először.

A kormányalakítási egyeztetések múlt héten is folytak, már a jövendő kormányfő, Beate Szydlo asszony bevonásával. Korábban a PiS vezetése a miniszterelnöki poszt várományosa nélkül ülésezett, ezért felmerült a gyanú, hogy a pártelnök, Jaroslaw Kaczynski netán mégis saját kezébe akarja venni a kormányrudat. A PiS frakcióvezetője, Mariusz Blaszczak azonban cáfolta, hogy pártelnöknél mérsékeltebb Szydlót félre akarnák állítani, bár úgy fogalmazott: a jövendő lengyel kabinet nem egy ember, hanem a Jog és Igazságosság párt kormánya lesz. Mindazonáltal a Kaczynski által kiválasztott kormányfőjelöltnek mindeddig kevés beleszólása volt abba, kik kerüljenek az egyes tárcák élére, s ellenzéki vélemények szerint az sem kizárt, hogy szerepe a jövőben is jórészt szimbolikus lesz, a tárcavezetők pedig Kaczynskitől kapják majd instrukcióikat. Annyi már kiszivárgott, hogy Szydlo mellé három miniszterelnök-helyettest állít a PiS, de a tárcák elosztását még nem véglegesítették. A PiS a voksok 37,6 százalékával abszolút többséget szerzett, így nem kell koalíciós partnert keresnie, s önállóan alakíthat kormányt.

Ewa Kopacz felkérte a köztársasági elnököt, hogy Lengyelország képviseletében utazzon el ő a jövő héten tartandó máltai migrációs csúcsértekezletre, az államfő azonban inkább a szejm nyitóülésén akar ott lenni. Kopacz ugyanakkor úgy véli, hogy leköszönő miniszterelnökként neki már nincs mandátuma, hogy Varsó nevében tárgyaljon. A köztársasági elnök irodája azt üzente, utazzon csak Kopacz, elvégre bármikor benyújthatja lemondását. Nem kizárt tehát, hogy Lengyelország helye végül üresen marad a csúcson, vagy Varsó csak nagyköveti szinten képviselteti magát Máltán.

A román hatóságok egyelőre letettek arról, hogy Magyarországra szállítsák a múlt heti bukaresti tűzvész néhány sérültjét - értesült az MTI a sérültek külföldi gyógykezelését szervező munkacsoporthoz közel álló, neve elhallgatását kérő forrásból vasárnap.