felújítás;vasútvonal;Szajol-Püspökladány;

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

- Megújult a Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal

Elkészült a Szajol-Püspökladány közötti vasútvonal felújítása: Magyarország legnagyobb vasúti fejlesztését csütörtökön adták át a püspökladányi vasútállomáson.

A most elkészült csaknem 70 kilométeres vasúti pályán óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok, korszerű biztosítóberendezéseket telepítettek, öt állomáson peronaluljárókat építettek, a vonal mentén közúti alul- és felüljárók készültek.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a megújult vasúti pályán a decemberi menetrendváltozástól felújított szerelvények közlekednek majd, a vasúttársaság pedig saját forrásból megkezdi a kisújszállási, a karcagi és a püspökladányi állomásépületek felújítását. Folytatódik a 100-as vasúti pálya építése is: a következő fejlesztési szakaszban Püspökladány és Debrecen között korszerűsítik a vasútvonalat - mondta a vezérigazgató.

Pákán találta meg csütörtök délelőtt hozzátartozója - az MTI értesülése szerint a lánya - holtan azt az asszonyt, akit - mint később kiderült - férje sebesített meg késsel olyan súlyosan, hogy a 66 éves nő belehalt sérüléseibe.