verzió dokumentumfilm-fesztivál;

Forrás: Verzió/Facebook (részlet)

- Verzió - filmfesztivál a menekültválság jegyében

A menekültkérdésre helyezi a hangsúlyt az idei Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, amelyen 55 filmet vetítenek a világ minden tájáról november 10. és 15. között Budapest öt helyszínén. Okszana Szarkiszova fesztiváligazgató a programot beharangozó csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a több mint 30 országból érkező filmtermés napjaink megrendítő élményeiről és az emberiséget foglalkoztató, sürgető kérdésekről adnak számot.

A fesztivál nyitófilmje az öt éven át forgatott Szíriai love story például drámai erővel mutatja be, hogy a száműzetés, az otthontól való elszakadás milyen mértékben tudja felőrölni a családot. A fesztivált kedden Péterfy Gergely író nyitja meg, a nyitófilmet a Mozgásban - A menekültválság képei elnevezésű szekcióban vetítik, amelyben 8 alkotást láthat a közönség. A vetítés után beszélgetés tartanak Sean McAllister brit rendezővel - tette hozzá.

A fesztiváligazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a programban szereplő kortárs filmek az aktuális problémák mellett korábbi krízistémákat is feldolgoznak, például boszniai, szerbiai, valamint a II. világháború során elmenekült népcsoportokról.  Hangsúlyozta: a fesztivál másik kiemelt témája a megfigyelés, amellyel hat film foglalkozik a programban. Ehhez kapcsolódik a december végéig látható Watching You Watching Me című fotókiállítás az OSA Archívumban.

A szekcióban szereplő filmek közül a fesztiváligazgató kiemelte a Drón című norvég filmet, amely a pakisztáni drónháborút dolgozza fel, a Citizenfour című alkotás pedig a magánszféra törékenységére hívja fel a figyelmet, míg a Stasi működésére fókuszál az Engelbecken című film. A vetítések után a Magyar Helsinki Bizottsággal közösen szervezett beszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők - tette hozzá.

A Nemzetközi Panoráma szekcióban az idén 35 ország 17 filmje szerepel: Chilétől, Oroszországon át Ázsiából és Európa több országából is érkeztek alkotások, amelyekben összefonódik a kreatív filmezés a politikai aktivizmussal és a világról való gondolkodással - fogalmazott Okszana Szarkiszova.

A fesztivált az angol Hogyan váltsuk meg a világot? című, Jerry Rothwell rendezte film zárja, amely bemutatja, miként jött létre a Greenpeace hálózata, amely a hetvenes években kis baráti társaságként indult. A Keresztutak program idei vendége a Nürnbergi Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál lesz, amely négy filmet hoz a magyar közönségnek.

Okszana Szarkiszova felhívta a figyelmet arra, hogy a Zoom In diákfilmverseny elindításával az idén több teret adnak a fiataloknak. Négytagú szakmai zsűri bírálja el a programban szereplő kilenc filmet, a legjobb alkotást ezerdolláros (288 ezer forint) díjjal jutalmazzák. A vetítéseken kívül a Toldi moziban látható lesz David Verberckt belga fotós Megdermedt konfliktusok című tárlata, amely a posztszovjet országokban a közelmúltban dúló háborúk, a társadalmi és etnikai konfliktusok bennünk élő emlékét dolgozza fel - mutatott rá az igazgató. Mint mondta, a Diákverzió idén is várja a középiskolásokat: nyolc izgalmas, emberi jogi témájú dokumentumfilmmel, beszélgetésekkel, vendégekkel és szakértőkkel.

Báron György filmesztéta, aki a Magyar Panoráma szekció filmjeit válogatta, hangsúlyozta: a válogatás során a téma aktualitását, társadalmi fontosságát és az alkotás minőségét egyaránt próbálta figyelembe venni. "Ezt nem mindig sikerül összeegyeztetni, ami vívódásokat okozott" - mondta. Bekerült az idei válogatásba Almási Tamás Tititá, Hörcher Gábor Drifter, a libanoni származású Tarek Raffoul Piros fehér zöld és Nagy Dénes Seb című filmje.

Báron György felhívta a figyelmet arra is, hogy a Magyar Panoráma filmjei olyan témákat is feldolgoznak, amelyek aktuális politikai kérdéseket érintenek. Ilyen például S. Takács András és Cseke Eszter On The spot című tévésorozatának egyik epizódja, amely egy szíriai menekülttábor életét mutatja be. Hasonló a témát dolgoz fel Meggyes Krisztina, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatójának Azok című alkotása, amelyet még a menekültválság előtt készített a Vámosszabadiban működő táborról. A film versenyez a diákfilmprogramban, ahol ugyancsak versenybe száll a pár perces Sárga csillagos kocsmák című, Konkol Máté rendezte alkotás is - hívta fel a figyelmet az esztéta.

Gellér-Varga Zsuzsanna dramaturg az idei Doclab workshopról elmondta: új formát választottak a programnak, amely az idén a Menekültek arcai címet kapta. A rendezvény öt külföldi, valamint magyar résztvevővel indul, akik előre forgatott anyaggal érkeznek a fesztiválra. A műhely három napja alatt az alkotóknak lehetőségük nyílik konzultálni és befejezni a kisfilmjeiket.

A fesztivál zárónapján adják át a Zoom In Diákfilmverseny díját, a fesztivál diákzsűrijének a legjobb emberi jogi filmnek járó 100 ezer forintos díját, valamint a szintén százezer forintos közönségdíjat.

A részletes program www.verzio.org oldalon érhető el.

Petro Porosenko ukrán elnök egészen komolyan válaszolt arra a petícióra, amelynek szerzője azt kezdeményezte, hogy nevezze ki Darth Vadert miniszterelnökké. A Csillagok Háborúja amerikai filmsorozat hírhedt főgonosza Ukrajnában egy hivatalosan bejegyzett politikai szervezet, az Internet Párt vezetője.