Beírók;temetés;Orbán Viktor;Göncz Árpád;

FOTÓ: TÓTH GERGŐ

- Orbán is elmegy Göncz Árpád temetésére

Habár Göncz Árpád a végakaratában úgy rendelkezett, ne legyenek hivatalos minőségben állami és kormányzati vezetők a temetésen, Orbán Viktor részt vesz a pénteki szertartáson – tudta meg az Index. Számos volt és jelenlegi külföldi vezető is eljön a temetésre, itt lesz például Heinz Fischer osztrák államfő is. Az is a volt köztársasági elnök kérése volt, hogy a temetésen ne mondjanak  beszédet a kormány és az Országgyűlés jelenlegi vezetői, így Áder János sem. Ennek ellenére Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita magánemberként részt vesz a temetésen - ezt Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke közölte. 

Göncz Árpádot péntek délután három órakor helyezik végső nyugalomra az Óbudai temetőben. A Magyar Írószövetség, az Országgyűlés és a Magyar Köztársaság volt elnökének ravatalánál – végakaratának megfelelően – Mécs Imre mond búcsúbeszédet, és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vesz búcsút a 94. életévében, október 6-án elhunyt volt államfőtől római katolikus szertartás keretében. A temetésen közreműködik három művész, Koncz Zsuzsa, Bródy János és Bálint András is. 

Nem mondhatnak beszédet

A volt államfő a végakaratában rendelkezett arról, hogy ne a Fiumei úti Nemzet Sírkertben, hanem Óbudán temessék el, és a szertartáson ne mondjanak beszédet a kormány és az Országgyűlés jelenlegi vezetői, és Áder János jelenlegi köztársasági elnök sem. Ennek ellenére Orbán Viktor miniszterelnök részt veszt a temetésen – mondta a portálnak Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.

Rengeteg állam-és kormányfő jön

Boross Péter volt kormányfő egy interjúban jelezte, hogy szintén részt vesz a szertartáson: „A halál misztériuma megköveteli, hogy egy főhajtásra megjelenjek.”

Külföldről számos jelenlegi és volt államfő, illetve kormányfő is jelezte részvételét a temetésen. A listát később közli az Országgyűlés hivatala. Göncz Kinga volt külügyminisztertől, a volt elnök lányától megtudtuk, hogy személyesen jön el például Heinz Fischer jelenlegi osztrák államfő. 

Nem kért a díszsortűzből sem

A temetés azért is rendhagyó lesz, mert Göncz Árpád a végakaratában úgy rendelkezett, nem kér a katonai tiszteletadásból és díszsortűzből sem. Ez mint a hadsereg egykori főparancsnokának járt volna.

Korábban írtuk: A politikai ellenfelek helyett az elvbarátok közé temetik Göncz Árpádot, végakaratának megfelelően.  Ezt annak a tudatában kérhette a volt köztársasági elnök, hogy tudta, neki állami temetés jár. Mécs Imre a Népszavának sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta, hogy valóban ez volt-e Göncz végakarata, de a volt rabtárs szerint is valószínűleg ez lehetett az oka a döntésnek. 

Szakított a hagyományokkal

Ha egy volt államfőt nem az állami protokoll szerint temetnek el, az szakítás a hagyományokkal. A 2011-ben meghalt Mádlt egyik utóda, Schmitt Pál, az idén nyáron Szabad Györgyöt pedig Áder János köztársasági elnök búcsúztatta. A közszolgálati tévé mindkét temetést élőben közvetítette.

A Gönczhöz korábban közelálló Vásárhelyi Mária nem is titkolja, hogy szerinte politikai okai vannak az állami temetés elutasításának: "Nemcsak az élete, hanem a végakarata és ennek beteljesülése is példaként szolgál az egyén méltóságának megőrzésére, arra hogy nem kell elveinket feladva a hatalmi önkény előtt meghajolni.” – hangsúlyozta a Népszavának.

Egy szál virág elég

A temetést a Duna televízió közvetíti. A család azt kéri, hogy a búcsúzók csak egy-egy szál virággal róják le kegyeletüket, a koszorúra szánt összeggel pedig a Kézenfogva Alapítványt támogassák.

Göncz Árpádot 25 éve, 1990. augusztus 3-án választotta az Országgyűlés köztársasági elnökké, ezzel ő lett a rendszerváltozás utáni Magyarország első államfője.

Tömegközlekedés ajánlott a gyászolóknak
A Göncz Árpád Alapítvány azt javasolja, hogy a gyászolók tömegközlekedéssel érkezzenek a volt államfő pénteki temetésére, az Óbudai temetőbe. Hétfői közleményükben az áll: a Göncz Árpád temetésére várható tömeg miatt a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. péntek déltől az öt órai zárásáig korlátozza a gépjárművek behajtását az óbudai sírkertbe. A Batthyány térről a 160-as és 260-as autóbusszal, a Bogdáni úti autóbusz-végállomástól, a Flórián térről és Óbuda vasútállomástól a 118-as autóbusszal, a HÉV Szentlélek téri megállójától pedig a 218-as autóbusszal közelíthető meg a temető - jelezték.
A BTI arról tájékoztatta az alapítványt, hogy az EU-államokban érvényes mozgáskorlátozott-igazolvánnyal rendelkezőket szállító gépjárművet be kell engedni a temetőkbe, ha ezt az ottani gyalogosforgalom megengedi és van elegendő parkolóhely. Rendkívül indokolt esetben a temető vezetői péntek délután a nagyon idős, illetve járóképtelen, de mozgáskorlátozott-igazolvánnyal nem rendelkező embereket szállító gépkocsit is beengedheti, kizárólag a gyalogosforgalom függvényében - írták. 



Az MSZP arra kéri a Fidesz volt és jelenlegi frakcióvezetőjét, vegyék rá a képviselőcsoport tagjait arra, hogy támogassák a készfizető kezesség Quastor-törvénybe történő beemelését és ezzel tegyék lehetővé a károsultak kártalanítását - közölte az Országgyűlés költségvetési bizottságának és annak brókerbotrányokat vizsgáló albizottságának szocialista tagja hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.