Izrael;Facebook;pereskedés;

- Izraeliek perelik a Facebookot

Mintegy húszezren kezdeményeztek eljárást a Facebook háló ellen. A közösségi hálót izraeliek azzal vádolják, hogy felületén eltekint a zsidók meggyilkolására felszólító, uszító tartalmak megjelenésétől, nem törli azokat, így hozzájárul a hosszú hetek óta tartó izraeli erőszakhullám további terjedéséhez.

Az október elseje óta tartó harmadik intifádában több mint 50 palesztin vesztette életét az összecsapások során, 29-ről az izraeli hatóság azt állítja, hogy fegyveres merénylők voltak. A palesztin támadásokban, általában késeléses merényletekben 11 izraeli halt meg.  Az izraeliek a keresetet az Egyesült Államokban, New York állam legfelsőbb bíróságán nyújtották be és azt kérik, hogy a bíróság kötelezze a Facebookot az uszító tartalmak eltávolítására. A kereset benyújtói szerint az internetes propaganda nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy minél többen vetemedjenek merényletre, hiszen egyes bejegyzések még anatómiai tájékoztatást is adtak arról, hová érdemes szúrni.

Tegnap megkezdődött az egyiptomi választások második fordulója. A voksolás kétnapos, ma fejeződik be, a harmadik fordulót november végén rendezik meg.