EU-csúcs;

- Komoly feszültségek az EU-csúcson

Szakértők szerint fontos volt a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetőinek brüsszeli csúcstalálkozója, de áttörés nem történt. Így értékelte a történteket Tamási Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője és Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezetőkutatója.

A vasárnapi csúcstalálkozón részt vevő országok a migrációs válság kezelése érdekében egy 17 pontos akciótervet fogadtak el. A csúcstalálkozót követő közös sajtótájékoztatón Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke elmondta, három dolgot kellett megvitatni: a migránsoknak megfelelő menedék biztosítását a tél elől, az emberek áramlásának kezelését, valamint a határok ellenőrzését.

Tamási Anna, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint a csúcstalálkozóra már korábban sort kellett volna keríteni, de mindenképpen fontos, hogy most egy asztalhoz ültek az országok vezetői, és megvitatták milyen kockázatokat hordoz magában az ellenőrizhetetlenség, és milyen destabilizációs hatásai lehetnek annak, ha nem enyhítik a nyomást.

Speidl Bianka szerint az is jelzésértékű, hogy Törökországot nem hívták meg a találkozóra, ugyanis mint felidézte: Angela Merkel Ankarában folytatott tárgyalásain, a török vezetők kemény feltételeket szabtak az Európai Uniónak.

Ez biztos komoly feszültséget okoz az uniós vezetők körében, és egyelőre nem tudják mit válaszoljanak - tette hozzá. A Migrációkutató Intézet kutatója hozzátette: a csúcstalálkozón hozott intézkedésekkel csak a meglévő helyzetet próbálják kontrollálni, és csak humanitárius szinten kezelik az eseményeket. Speidl Bianka megjegyezte továbbá, hogy most jött vissza a szlovén határról, és a szlovének úgy érzik, csapdába kerültek. 

Nincsenek ellenérzéseik a menekültekkel szemben, de a helyzetet kezelhetetlennek látják - jegyezte meg a kutató, aki szerint amíg a török-görög határon nincs megegyezés, addig hiába próbálják a szlovén határt erősíteni.

Az afgán televízió egyik csatornája épp élő híradást közvetített, amikor Kabult is elérte a rengés - írja az mno.hu.