Spanyolország;zsidók;

- Átnevezték a "Zsidóölő" nevű falut

Ünnepélyes keretek között, az izraeli nagykövet és a spanyol zsidóság hivatalos küldöttségének jelenlétében keresztelték át a Castrillo Matajudíos (Zsidóölő) nevű spanyol falut, csaknem egy évvel azután, hogy az itt élők népszavazáson döntöttek a névváltoztatásról.

Az észak-spanyolországi település már a Castrillo Mota de Judíos (Zsidódomb) nevet viseli. A helyiek azért rendeztek referendumot tavaly, mert sokak számára nyomasztóvá vált a falu négy évszázada viselt neve. Többen panaszkodtak arra, hogy kellemetlen kérdéseket tesznek fel nekik, vagy ízetlen vicceket kell elviselniük. A másik érv pedig az volt, hogy történelmi dokumentumok szerint is a falu eredeti neve Castrillo Mota de Judíos volt. 

Egyesek szerint egyszerű betűhiba miatt változott meg Matajudíosra, de Lorenzo Rodriguez polgármester úgy tudja: a falu katolikus hitre áttért zsidó lakói adták ezt a nevet a településnek, mert a vallásuktól való elfordulást akarták így megerősíteni, hogy meggyőzzék a spanyol koronát hűségükről. A katolikus királyok ugyanis 1492-ben kiűzték az Ibériai-félszigeten élő zsidókat, és aki maradni akart, annak át kellett térnie a katolikus hitre. Később az inkvizíció is üldözte a zsidókat, sokukat máglyán égettek meg.

Az új névvel a település több turistát szeretne vonzani, tervezik egy szefárd zsidó központ létrehozását, és azt remélik, hogy a Santiago de Compostelába tartó zarándokok, az El Camino vándorai is útba ejtik majd a falut. Az ötven lakosú falucskában nem élnek zsidók, de többeknek zsidó gyökereik vannak, és a település címerében szerepel a Dávid-csillag.

Németországban a biztonsági szervek körében rendkívül veszélyesnek tartják Angela Merkel kancellár és kormánya menekültügyi politikáját, és erősen aggódnak annak lehetséges belbiztonsági következményei miatt - írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap.