Testnevelési Egyetem;Sportcsillagok Fala;kampusz;Hemingway Alapítvány;

A lépcső megmaradt, de utána már csak üszkös romokkal találkozhatunk FOTÓ: MOLNÁR ÁDÁM

- Új kampuszt kap a TE

Novemberig kell elkészülnie a Testnevelési Egyetem megújításáról szóló új terveknek, amelyeket az októberi tűzeset miatt kell átdolgozni. A költségek egy részét az egyetem saját kasszából fizetné. A tűz okát még nem tudni, az viszont egyre biztosabbnak látszik, nem szándékos gyújtogatás történt.

Novemberben kerülhet a kormány elé a Testnevelési Egyetem (TE) új kampuszáról, azon belül a leégett sportcsarnok pótlásáról szóló részletes tervezet - közölte a felsőoktatási államtitkár. Palkovics László hozzátette: a leégett csarnokot már az új kampusz keretein belül pótolnák, addig pedig más egyetemeken, sportlétesítményekben teremtik meg a tanításhoz szükséges feltételeket. Az egyetem korszerűsítésének ügye a múlt keddi kormányülés napirendjén is szerepelt, a tűzeset miatt azonban a tervek átdolgozása mellett döntöttek.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, az Alkotás utcai sportcsarnok és az aula október 15-én hajnali öt óra előtt gyulladt ki és teljes terjedelmében égett. A tűzben leégett és használhatatlanná vált az atlétikai csarnok és a 350 fő befogadására alkalmas egyetemi aula. A katasztrófában több elhunyt és élő sportoló emléktárgya, valamint a már 166 tenyérlenyomatot őrző Sportcsillagok Fala is megsemmisült - ez 166 híres sportoló (olimpiai, világ és Európa-bajnokok) tenyérlenyomatából és aláírásából állt. A fal helyreállítása a tulajdonos Hemingway Alapítvány szerint mintegy 20 millió forintba kerülne. A tűzben senki nem sérült meg.

Az őszi szemeszter végéig rendeződni látszanak a súlyos veszteséget szenvedett TE legalapvetőbb oktatási problémái - erről Mocsai Lajos, az intézmény rektora beszélt még a múlt héten. A tanrendről a hallgatókat írásban értesítették. Jelenleg a romok bontásáról kell egyeztetni a szakhatóságokkal és az életveszélyessé vált falcsonk őrzését, védését kell megoldani. Ezek költségét az egyetem igyekszik saját kasszából fedezni, a költségvetési előirányzatot akkor tudják összeállítani, ha a munkálatokat megtervezték.

Az oktatási tárca azonban ígéretet tett arra, hogy mindenben segít, amit a TE nem tud kigazdálkodni. Hogy ennek az esélyét csökkentsék, az Emberi Erőforrások Minisztériumán keresztül nyílt egy célelszámolási adományszámla is. Mocsai Lajos azt nem tudta megmondani, hogy mekkora összeg gyűlt eddig össze, de saját tapasztalata szerint rengetegen megmozdultak az ügy érdekében. Az intézmény az év hátralevő részében jótékonysági bálokat is szervez, a számlaszámot karácsonyig biztosan nyitva hagyják.

A tűz okát feltáró vizsgálat jelenlegi szakaszáról a rektor azt mondta: "A tűzoltók egyértelmű véleménye az volt, hogy az idegenkezűség lehetősége nem merülhet fel, a teljes kizárás most van folyamatban." A vizsgálat lefolytatására a katasztrófavédelemnek 40 nap áll rendelkezésére, addig a jogszabályok értelmében résztájékoztatást sem tudnak adni.

 

Puskás Öcsi segít

Jótékony célra ajánlotta fel Puskás Ferenc mellszobrát készítője, Túri-Török Tibor. Miután ugyanis a szobrászművész meghallotta, mi történt a Testnevelési Egyetemmel, úgy döntött, megválik egyik legkedvesebb alkotásától - írta a Bors. A művész a napilapnak elmondta: alkotása - amely immáron a hetedik ismert Puskás-szobor az országban - jelenleg a nagyvázsonyi Kinizsi-várban van vándorkiállításon. A szobrot azonban nemsokára jótékonysági árverésre bocsáthatják, Túri-Török a befolyt összeggel a leégett csarnok újjáépítéséhez szeretne hozzájárulni. "Akár oda is adományozom az egyetemnek, a leégett relikviák helyett. A lényeg, hogy méltó helyre kerüljön" - tette hozzá.

Azonnal kezdjék meg a mindenre kiterjedő kárfelmérést és kármentesítést a budapesti Illatos úti vegyiművek területén - követeli az Együtt a hatóságoktól. Az ellenzéki párt közleményben hívta fel a figyelmet a Greenpeace múlt szerdán ismertetett mérési adataira. Ezek szerint a vegyiművek szennyezettsége a levegőből is kimutatható, így a környéken lakókat közvetlenül is érinti, potenciális veszélyforrást jelent az egészségükre.