vonatközlekedés;vonatkésések;

- Miskolcra menne? Egy órát is ácsoroghat az állomásokon

Meghibásodott biztosítóberendezés miatt akár egy órát is késhetnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs vasútvonalon - közölte a Mávinform vasárnap.

A biztosítóberendezés Kál-Kápolna és Füzesabony között hibásodott meg. Ezen a szakaszon a sorompók sem működnek, ezért a közúton közlekedőktől is azt kéri a vasúttársaság, hogy kellő körültekintéssel közelítsék meg a vasúti átjárókat - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A nagyobb késések elkerülése érdekében ezen a szakaszon több járat is egyesítve közlekedik. A vasútvonalon a vonatok menetideje 20-60 perccel megnő.

Pragmatikus együttműködéssel kell a kölcsönös bizalom légkörét megteremteni a magyar-román kapcsolatokban is, úgy, ahogy az Szlovákia esetében történt - hangoztatta Szijjártó Péter a román Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában, amely szombat este, a Diplomata-útlevél című külpolitikai magazinban került képernyőre. A külgazdasági és külügyminiszter a magyar-román viszonnyal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy súlyos feszültségek állhatnak elő a Kárpát-medencében, a kerítésről pedig azt mondta, nem szereti, de ha szükséges, felépül a határzár a román határon is.