magáncsőd;adminisztráció;

- Túlzott adminisztráció a magáncsődnél?

Kedvező, hogy a magáncsőd intézményébe a bejelentkezés határidejét a tervek szerint meghosszabbítják jövő év március végéig. A Magyar Bankszövetség azzal számol, hogy a magáncsőd intézményébe középtávon 25 ezer, hosszabb távon 40 ezer adós család kerülhet - mondta Becsei András alelnök újságíróknak.

Szerinte a belépéskori adminisztráció drasztikus lecsökkentésére van szükség, hiszen jelenleg 654 oldalnyi dokumentumot kell beadni az ügyfélnek a jelentkezéskor. Eközben a Nemzeti Eszközkezelőnél (NET) a jelentkezési dokumentum csupán pár oldal - jegyezte meg. Egyébként a NET és a magáncsőd intézménye különböző ügyfélcsoportot szolgál ki, míg a magáncsőd a vagyonnal és bevétellel bíró ügyfeleket segíti, addig az eszközkezelő a szociálisan rászoruló személyek, családok számára nyújt védelmet.

Kovács Leventének, a Magyar Bankszövetség főtitkárának a megfogalmazása szerint a magyar bankszektor világcsúcstartó az adóterhelést tekintve. Elmondta: árbevétel-arányosan a magyar pénzügyi szektor adóterhelése 10,7 százalékos, a bányászaté és a nehéziparé 4 százalékos, a könnyűiparé 3,6 százalékos, míg a szolgáltatási szektor adóterhelése 3,2 százalékos. A túladóztatás eredményeként a magyar bankrendszer elvesztette a régiós versenyképességét, és ez a piaci hitelezés alakulására is negatív hatást gyakorol - mutatott rá. Kovács Levente úgy vélte, a bankokra kirótt extra terhek és a beszűkült hitelezés miatt az elmaradt GDP-növekedés negatív hatása 2015-től kezdődően minden évben nagyobb, mint amekkora haszon a bankszektortól származó többlet költségvetési bevétel.

A bankszövetség főtitkára szerint a bankadó mértékét az EU-ban alkalmazott átlagos bankadó szintje alá kellene levinni azért, hogy a bankrendszer ismét jobban hozzájárulhasson a gazdasági növekedéshez. Kovács Levente kiemelte: a hazai banki adóteher 5-7-szerese az EU-országokban kivetett adónak. A bankszektorra hárul a különadók mellett az intézményvédelmi alapok feltöltésének kötelezettsége is rendkívüli, egyedi jogszabályok által - jegyezte meg. Kovács Levente rámutatott: a vállalati szektor nem igazán akar beruházni, a cégek pénzügyi pozíciója 1400 milliárd forinttal javult az elmúlt években. Szerinte a cégek bankhitel helyett az uniós támogatásokra várnak, anélkül nem akarnak fejleszteni.

Kovács Levente a jelzálog-hitelezés aktuális helyzetéről elmondta: évi 40 ezer új lakásnak kellene épülnie Magyarországon ahhoz, hogy a lakásállomány megújulása folyamatos legyen. A banki szakember szerint a rendszerváltás után, a válság előtt ennek 60 százaléka épült meg, azóta viszont 40 százalékra ment le az arány. Összességében 340 ezer olyan lakás van az országban, amelyet évtizedek óta nem sikerült felújítani.

A főtitkár szólt arról, hogy végre feloldották a teljes kilakoltatási moratóriumot, ami tervezhetőbbé teszi az igényérvényesítést, a téli kilakoltatási moratóriummal már számolnak a bankok. A végrehajtói kamara adatait idézve a főtitkár elmondta: a bankok csupán 10 százalékban felelősek a végrehajtások indításáért, a végrehajtások, kilakoltatások 90 százalékát a közműcégek, a telekom-szolgáltatók vagy éppen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indítja.