ünnep;emlékezés;1956-os forradalom;

Forrás: Fortepan Magyarország, Budapest 1956 az Astoria kereszteződés, szemben a Kossuth Lajos utca a Múzeum körút felől nézve.

- 1956-ra emlékezik az ország - Orbán és Áder nélkül

Az állami ünnepségek mondhatni a szokásos menetben zajlanak, ám sem a miniszterelnök, sem az államfő nem vesz részt a megemlékezéseken. Az utóbbi években egyébként is úgy tűnik, a Fidesz-kormánynak valahogy kínossá vált az 1956-os megemlékezés,  - persze van zászlófelvonás, koszorúzás, vagyis a kötelező körök  - és ez mára már ott tart: "Nagyimrés narratíva nem kell" magyarázattal döntött úgy a Kossuth rádió (fő?)szerkesztője, hogy "dobozban marad" a Rainer M. Jánossal,  a Magyar Tudományos Akadémia doktorával, a volt 1956-os Intézet vezetőjével készített interjú. Koszorúztak, beszédet mondtak az ellenzéki pártok prominensei is, ám az ellenzék valódi ünneplése az utcán zajlik majd.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 59. évfordulóján számos megemlékezést tartanak országszerte és a fővárosban; a nemzeti ünnepen délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadás mellett vonják fel Magyarország lobogóját- adja hírül az MTI, és ezt akár előszedhették volna a tavalyi, tavalyelőtti etc. hírekből is. 

MTI

MTI

A lobogó felvonása baki nélkül - vagyis nem fordítva - sikeresen megtörtént. "A lobogót a Himnusz hangjaira a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóalja vonta fel. Az eseményen közreműködött a Magyar Honvédség Központi Zenekar, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység.

Az ünnepi ceremónián jelen volt mások mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök, valamint a diplomáciai testület tagjai.

A társadalom fellázadt, és győzött is
"Az az érzésem, hogy 1956 legmaradandóbb értékeit ma nem is az akkori követelésekben kell keresnünk, mert azok javarészt elavultak, hanem az a magatartásforma a példamutató és mindenkorra érvényes, amely a társadalmi együttérzést és a közös érdekérvényesítést helyezte középpontba. Az, hogy a diktatúra elviselhetetlen és igazságtalan, a nyomorúságot tovább fokozni, az embert a magyarságában végletekig megalázni nem lehet, egyesítette a társadalmat, a nemzetet, párttagokat és "reakciósokat", az ország egészét.
A társadalom fellázadt, és győzött is."
Göncz Árpád

Ma  ingyenesen megtekinthető a Parlamentben a Szent Korona; a Terror Háza Múzeumban ingyenes látogatás, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban családi nap lesz. A budapesti Fidesz a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületéhez szervez megemlékezést. A rendezvény szónoka Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter lesz."  (MTI)

Hol van Orbán Viktor és Áder János?

A távirati iroda nem tesz említést arról, hogy a két legfőbb állami tisztség betöltője miért marad távol az ünneptől. Nos, Orbán Viktor miniszterelnöknek idén lehet védhető indoka, miután a menekültválság ügyében rendkívüli csúcstalálkozót hívott össze Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Igaz, vasárnapra, de hát nyilván fel kell készülni alaposan a határzárak, miegymás indoklására.

Áder János köztársasági elnök bajorországi magyar szervezetek és intézmények kezdeményezésére október 22-én és 23-án, csütörtökön és pénteken Bajorországba látogat - ezt még szerdán közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatósága. Kétségünk sincs afelől, hogy ez egy rendkívül fontos látogatás. Beszédet azért mondott az államfő az ünnep alkalmából, tette ezt  a bajor fővárosban működő magyar főkonzulátus rendezvényén csütörtökön. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter Hódmezővásárhelyen pótolta a hiányzó miniszterelnököt. Lázár János a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, valamint a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének ünnepi közgyűlésén '56 emléke kapcsán azt emelte ki, hogy a magyar társadalom adós maradt az igazságszolgáltatással. Mondandóját aktualizálva kijelentette: szégyen, hogy megtorlások egyik főszereplőjének, Biszku Bélának csak most, huszonöt évvel a rendszerváltás után és nevetséges körülmények között kell bíróság elé állnia. 

Az ellenzéki pártok prominensei is koszorúznak, beszédet mondanak 

MTI Fotó: Soós Lajos

MTI Fotó: Soós Lajos

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint nem lehet elfeledni, hogy az elmúlt évtizedek kisajátítítási törekvéseivel ellentétben 1956 forradalma és szabadságharca mindenkié - ezt mondta a fővárosi Vértanúk terén tartott pénteki ünnepi megemlékezésen az ellenzéki párt elnöke. Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén az Együtt politikai közössége '56 hőseire, a közelmúltban elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökre és a magyar szabadságra emlékezik. Utóbbira azért csak emlékezik, mert ma, 2015-ben a szabadság ügye rosszul áll Magyarországon - tette hozzá. 

MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint a szabadság csak akkor válhat sokaknak valósággá, ha együtt jár a felemelkedés lehetőségével. A volt miniszterelnök a fővárosi 1956-os emlékmű előtt tett pénteki ünnepi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarország szabad és független, ebben az értelemben 1956 eszményei életre keltek, azonban mindazok, akik akkor utcára mentek, ennél többet is igényeltek: jobb életet. Hangsúlyozta, ha a történelem nagyszerűsége nem találkozik a hétköznapok nagyszerűségével, akkor előbb-utóbb drámai konfliktusok alakulnak ki. 

Az MSZP szerint a kormány nem tud mit kezdeni 1956 örökségével. A párt közleményben emlékezett meg az ünnepről, mint a dokumentumban fogalmaznak:  ötvenkilenc évvel ezelőtt szabadságot és békét akaró magyarok sokasága ment az utcára jövőjéért és életéért. Hitték, hogy hiába jön velük szembe a magyar állam elnyomó hatalma és a nyers szovjet erő, a szabadságvágyat nem pusztíthatják el. Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke által jegyzett közlemény szerint Magyarországon ma újra olyan emberek gyakorolják a hatalmat, akik a megtévesztés, félelemkeltés és nyers erő együttes erejével akarják kontrollálni a magyar népet. "Nagy Imre mártírhalála az ország önrendelkezéséről, az emberek szabadságáról szól. Ezért nem tud a kormány méltóképp megemlékezni róla" - írták. 

MTI Fotó: Marjai János

MTI Fotó: Marjai János

Október 23-a a reményről, az elnyomhatatlan szabadságvágyról szól - ezt Szél Bernadett, az LMP társelnöke mondta a párt budapesti megemlékezésén. A közösség céljaivá lefordított eszmék, amelyek a forradalom kirobbanásakor kézzel foghatóan és nyilvánvalóan megfogalmazódtak, nem érvénytelenedtek el soha. 1956 közös örökségünk és szeretnénk végre büszkék lenni minden egyes hősére és minden egyes hősnőjére. Legyen végre méltó elismerése a pesti lányoknak is! - szólított fel a II. kerületi Mansfeld Péter parkban tartott ünnepségen Szél Bernadett.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Párbeszéd Magyarországért szerint 1956 igazi tartalma az a köztársasági politika volt, amelyben a szabadság és az egyenlőség egybeforrt. Karácsony Gergely, a párt társelnökének szavai szerint a PM-ben hisznek abban, hogy 1956-ról és a köztársaságról lehet úgy beszélni, hogy az sokak számára kedves legyen, a jövőt lehet úgy építeni, hogy abban mindenki otthonra találjon. Kitért arra is, hogy november 6-án temetik Göncz Árpádot. Szavai szerint az ő köztársasági elnökké választásakor úgy tűnt, hogy a XX. századi magyar demokratikus hagyomány, az antifasizmus és 1956 egy szereplő személyén keresztül költözik be az új Magyar Köztársaságba. Tíz évvel ezelőtt viszont világossá vált, hogy a magyarok, "különböző politikai hisztériáktól felbujtva", képtelenek együtt ünnepelni, képtelenek egymást elfogadni, képtelenek egymás legalapvetőbb szabadságjogai mellett kiállni.

Forrás: Fortepan 1956 Magyarország, Budapest, XI. Fehérvári út, a Móricz Zsigmond körtér felől.

Forrás: Fortepan 1956 Magyarország, Budapest, XI. Fehérvári út, a Móricz Zsigmond körtér felől.

Az ellenzék az utcán is ünnepel 

A megemlékezést, ami egyúttal demonstráció is, az Új Magyar Köztársaság szervezi. 

"Tudjuk, hogy öt és fél éve szabad a Gazda. Öt és fél éve szabad a rablás. Öt és fél éve áll a lábadon a Gazda lánya és mamelukserege. Öt és fél éve már, hogy a gyereked használható tudás helyett központilag előírt hülyeséget kap. Öt és fél éve nincs biztonságban a munkád és a tulajdonod. Öt és fél éve félsz elmondani a véleményed. Öt és fél éve egyre rosszabbul érzed magad bőrödben. (...)  Október 23-án erről beszélünk nektek. Látjuk, hogy sok embernek elege van a terméketlen siránkozásból, a joguralmat és a tízparancsolatot ért sérelmek felhánytorgatásából. Az emberek azt akarják tudni, hogy milyen megoldásokat kínál mindennapi gondjaikra az ellenzék. Találkozzunk! Vedd a fáradságot és gyere! Hozd a barátaidat, családtagjaidat, gyertek el minél többen a Nemzeti Múzeumhoz." - így a felhívás a Facebook-on. A gyülekező ma 15 órakor lesz a Nemzeti Múzeumnál. 

Forrás: Fortepan/ Magyarország, Decs 1929 - Nagy Imre későbbi miniszterelnök feleségével és kislányuk Erzsébet. Tulajdonos: Jánosi Katalin

Forrás: Fortepan/ Magyarország, Decs 1929 - Nagy Imre későbbi miniszterelnök feleségével és kislányuk Erzsébet. Tulajdonos: Jánosi Katalin

 Az ünnep alkalmából Giuseppe Verdi gyászmiséje, a Requiem hangzik el pénteken a budapesti Szent István-bazilikában. Továbbra is megtekinthető az 1956-os eseményeket bemutató villamoskiállítás és installáció a villamosmegállókban és két nosztalgiajáraton, a 2-es és a 6-os villamos vonalán. Megállók: Móricz Zsigmond körtér, Széna tér, Jászai Mari tér, Nyugati Pályaudvar, Blaha Lujza tér, 32-esek tere, Corvin negyed, Boráros tér, Kossuth tér, Március 15. tér. (MTI)

1956 októberében a magyar emberek Nagy Imre vezetésével egy szabad és élhető Magyarországért küzdöttek, egy olyan országért, ahol demokrácia és többpártrendszer van - mondta Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén Kaposváron, csütörtök este.