De nézzük az esetről a leghitelesebb forrást, a történet főszereplőjét: Rainer M. Jánost, aki Facebook-oldalán a következőket írta: (szöveghűen)
Képzeljétek, drágáim, hogy jártam ma! Reggel 9.30-kor az MR I Kossuth Rádió, a Nemzeti Főadó egyik kedves munkatársa, régi-régi jó ismerősöm egyébként, készített velem egy interjút 1956. november 4-éről, a f.év. november 4-i műsor számára. A felvétel egészen jól sikerült, a riporter derűs lélekkel távozott 10 óra körül, s magam is így folytattam napomat.
Alig másfél óra múlva telefon, a vonalvégen a riporter.
- Hiába dolgoztunk - azt mondja.
- Nem hallható a felvétel? - kérdezem én.
- Á! A felvétel kiváló minőségű...
- Akkor mi a baj?
- Az, hogy mondtam a (fő?)szerkesztőmnek, hogy megcsináltam az interjút 4-ére veled. Erre ő [a fő!] így: "Hát az nekünk nem kell!! Nagyimrés-raineres narratíva nem kell!!!"
Fényre derűltem, mint a Haza...
És miután meggyőztem (nagy nehezen!), hogy neki nem kell emiatt elnézést kérni tőlem, még derűsebb lélekkel folytattam napomat. Mit akarhatok, ennél többet? A társaság nem rossz! Narratíva lettem! Listára kerültem - ha csak informálisra is - és még csak nem is a proskribálandókéra! Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűsebb lélekkel folytattam napomat. Mit akarhatok, ennél többet? A társaság nem rossz! Narratíva lettem! Listára kerültem - ha csak informálisra is - és még csak nem is a proskribálandókéra! Szóval csak így tovább a Nemzet Rendszereiben, derűs nemzeti ünnepeket, jó narratívát, jó éjszakát a b. hallgatóságnak!
A könnyed hangvétel gondolom senkit nem ringat abba az illúzióba, hogy itt valami semmiségről van szó, ó ugyan.
A "baj" gyökere, amitől "a Nagy Imre narratíva" (!) mellett a "Rainer M.- narratíva" is kellemetlen a közmédiának talán ott is keresendő, hogy a Széchenyi-díjas történész egy idén júniusi eseményen azt mondta: az igazságtétel és a múlt feldolgozása felemásra sikerült Magyarországon. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága által 1956-ról, és a jelenkorról is rendezett konferencián azt is leszögezte: A katarzis, a gyászmunka, a történtek kibeszélése társadalmi méretekben nem történt meg úgy, ahogy ez például a náci múlt vonatkozásában Németországban lezajlott.
De a megszűnt '56-os Intézet volt vezetőjének több is van a rovásán, többször síkra szállt az ügynökakták nyilvánossá tételéért, mint egy három évvel ezelőtti, a Corvinus Egyetemen tartott elődadásában mondta: ...a legnagyobb probléma, amely miatt az ügynökügy végtelen történetté fajult, hogy az iratok jelentős része még mindig a nemzetbiztonságnál van, holott már maguk a titkosszolgálati vezetők is azt nyilatkozták, hogy az iratok jelentős részének „nincs ügyviteli értéke”, ezt ráadásul az egykori Kenedi-bizottság jelentése is tartalmazza. Az egykori ellenzékről készült hetvenes-nyolcvanas évekbeli iratok úgy, ahogy vannak eltűntek, valószínűleg azóta is „zsarolási adatbankként” szolgálnak valakik számára.
A közmédia nyilván tökéletesen lepapírozott, hibátlan indokkal szolgál majd a történtekre.
update: A médiaszolgáltatási alap szerint azért nem adják le a Rainer M. Jánossal, az 1956-os intézet vezetőjével készült interjút október 23-án, mert azt a Kossuth Rádió szerkesztője nem is tervezte, az interjút az egyik riporter a főszerkesztője előzetes tájékoztatása nélkül vette fel. - írta a nol.hu. A magyarázkodás indoklás arra nem terjedt ki, hogy mi a probléma a nagyimrés- és rainermjánosos narratívával.
Most mondhatnánk, hogy ugye megmondtuk.