- Ambivalens Ankara és az EU viszonya

Nyilvánvaló, hogy az Európai Unió és Törökország egymásra vannak utalva. Brüsszel számára a menekültválság megoldásában elengedhetetlen partner Ankara, utóbbi viszont gazdasági okok miatt nem szakíthat Brüsszellel. Nehéz megjósolni, hogy ez az egymásra utaltság hogyan befolyásolja Törökország jövőjét, s egy esetleges közeledés nyomán Ankara esetleg ismét jobban szorgalmazná-e az uniós integrációt, amint ezt a 2000-es években, az Erdogan-korszak fénykorában tette, amikor igen gyors ütemben fejlődött az ország gazdasága. Erre azért kicsi az esély, mert Brüsszel és Ankara túlzottan eltávolodott egymástól az eltelt néhány évben, s hiába most a legfontosabb kérdés az EU számára a menekültválság megoldása, attól még szóvá kell tennie az esetleges demokratikus jogsértéseket, a médiaszabadság korlátozását.

Az EU és Törökország között már több kísérlet is volt az újrakezdésre, nem túl nagy sikerrel. Sőt, az eltelt hónapokban inkább a kölcsönös üzengetés jellemezte a feleket. Recep Tayyip Erdogan elnök nemrégiben úgy foglalt állást, hogy az EU „tömegsírrá” akarja változtatni a Földközi-tengert. Ugyanakkor múlt héten, amikor Brüsszel már óvatosan közeledni próbált a török elnökhöz, ő is mérsékeltebb hangot ütött meg, az ankarai parlamentben azt közölte, új fejezetre törekszik az EU és a Törökország közötti kapcsolatokban, s – mint fogalmazott – hazája továbbra is az Unió tagjává kíván válni függetlenül attól, hogy az EU 2020-ig nem kívánja bővíteni tagjainak számát. „További erőfeszítéseket teszünk, hogy az Unió teljes jogú tagjává váljunk, miközben megoldást próbálunk találni azokra a problémákra, amelyekkel régiónkban kell szembesülnünk” – hangoztatta a török elnök.

Ankara biztosan nem akarja elsietni az uniós integrációt. A közvélemény ugyanis nem bízik a Nyugatban, s ez a bizalmatlanság csak nőtt az elmúlt három évben. Az országban jelenleg 44 százalék támogatja az uniós csatlakozást. Bár az EU számára is fontos szereplő Törökország, ez nem jelenti azt, hogy innen már egyenes út vezetne Ankara számára az EU felé. Angela Merkel ugyanis azt közölte, hogy a menekültválsággal kapcsolatos együttműködés Ankarával még nem változtat azon a véleményén, amely szerint Törökország nem lehet az Unió teljes jogú tagja. „Mindig is az ország tagsága ellen voltam, s ezt Erdogan elnök is tudja” – közölte az ARD televíziónak.

A német kancellár tíz évvel ezelőtti hatalomra kerülését megelőzően is már hevesen ellenezte a török uniós tagságot. Nem a muzulmán veszéllyel riogatott, hanem azzal érvelt, hogy a török csatlakozás már meghaladná az EU integrációs kapacitását. Illetve úgy vélte, rendezni kell Ciprus státuszát. Merkel privilegizált partnerséget ajánlott fel Ankara számára. Erről azonban Ankara hallani sem akart azt hangoztatván, hogy ez nem jelent számukra opciót, mivel így is különlegesek a kapcsolataik az Unióval. 2010-ben a kancellár már stratégiai partnerségről tett említést, amely a teljes jogú uniós tagság helyett szorosabb kül- és energiapolitikai együttműködést jelent az országgal. Az akkori kormánykoalícióban egyébként nem volt teljes az egyetértés Ankara sorsát illetően, hiszen a CDU korábbi koalíciós partnere, a szabaddemokrata FDP nem zárkózott volna el a törökök uniós csatlakozása elől.

Berlin álláspontja tehát ismert, de hogyan képzeli el Brüsszel az EU és Ankara együttműködésének jövőjét? Az EU a napokban javaslatot tett a csatlakozási folyamat lényegében teljes zsákutcába jutott folyamatának felgyorsításához. Konkrét javaslatokat is meghatározott az EU. Lehetővé tenné, további csatlakozási fejezetek megnyitását. A 2005-ben kezdődött csatlakozási tárgyalások megkezdése óta mindössze 14 fejezetet nyitottak meg a 35-ből, s egyetlen egyet zártak csak le. Horvátország, amely a törökökkel egy időben kezdte meg a csatlakozási tárgyalásokat, 2013. július elsején az EU tagjává vált.

Az Unió október 22-én teszi közzé a Törökországról szóló országjelentését, amely egyebek mellett az emberi jogok, a szabadságjogok kérdését vizsgálja az eltelt egy év alatt. Első ízben fordul azonban elő, hogy ajánlásokat is tesz a következő, a november elsején esedékes parlamenti választásokat követően felálló kormányzat számára. Az országjelentés három részből áll. Az elsőben a csatlakozási tárgyalások során eddig elért eredményeket veszik számba. A második az emberi jogok utóbbi egy év alatti alakulását veszi górcső alá. Ebben kemény bírálatokkal illetik Ankarát az emberi jogsértések, a sajtószabadság korlátozása, illetve a kurd békefolyamat megrekedése miatt. Az EU bírálata kiterjed a belbiztonsági intézkedésekre, valamint az internet szűrésére is.

A harmadik részben fogalmaznak meg arra vonatkozó konkrét ajánlásokat, miként gyorsíthatóak fel a csatlakozási tárgyalások. A Hürriyet napilap által idézett diplomáciai források szerint az idei országjelentés nyelvezete sokkal inkább politikai jellegű, mint amilyeneket a korábbi években megszokhattunk, s egyértelmű üzenetet fogalmaznak meg benne a kormányzat számára. Brüsszeli források szerint – gyaníthatóan a menekültüggyel kapcsolatos fejleményektől nem függetlenül – Brüsszel megpróbálja a elmozdítani a holtpontról a csatlakozási folyamatot. Már az idei évben megnyitnának egy új, a 17. számú csatlakozási fejezetet, amely a gazdaság- és pénzügypolitika kérdéskörét érinti. Erdogan elnök pedig reményét fejezte ki, hogy mielőbb megnyitják az igazságszolgáltatásról és az alapjogokról szóló 23-as, a belügyekről szóló 24-es, valamint az energiaügyet átfogó 15-ös számú fejezetet, erre Angela Merkel is nyitottnak mutatkozott.

Az EU ajánlásai, illetve a csatlakozási tárgyalások új mederbe való terelésének szándéka mögött talán az is rejlik, az EU e halovány perspektíva felállításával próbálja meg elérni azt, hogy a mostani voksolás után már alakuljon kormány, s az AKP ne szabotálja el a koalíciós tárgyalásokat. A török parlamenti választás amúgy is meghatározó lehet az EU és Törökország további viszonya szempontjából. Ha ugyanis a voksolást követően az az egyébként nagyon valószínűtlen helyzet állna elő, hogy nem Erdogan pártja, az AKP, hanem a szociáldemokrata CHP alakítana kormányt, Kemal Kilicdaroglu pártja – amint ezt maga a pártelnök is közölte egy választási gyűlés alkalmával – a csatlakozási tárgyalások felgyorsítását szorgalmazná.

Egy helyben topogó kapcsolat

Törökország és az Európai Unió viszonya régi múltra nyúlik vissza, de egy inkább egy helyben topogás, s inkább csak fellángolások voltak ebben a viszonyban. Törökország 1949 óta tagja az Európa Tanácsnak, 1963-ban pedig az Európai Gazdasági Közösség társult tagjává vált. Az 1973-ban életre hívott Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (OSCE) is alapító tagja. Ankara 1987 áprilisában nyújtotta be kérelmét, hogy az EGK formális tagja legyen. Az Európai Bizottság erre 1989 decemberében reagált, azt közölve, hogy erre kedvezőbb időben meg is történhet, amikor a gazdasági és politikai helyzet ezt lehetővé teszi. A Bizottság Ciprus megoldatlan helyzetére, valamint a feszült török-görög viszonyra is utalt. Ezt a pozícióját az Európai Tanács azon az 1997-es csúcstalálkozóján is megerősítette, amikor megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a 2004-ben csatlakozott tíz állammal, köztük Magyarországgal.

A kilencvenes években egyébként Törökország szoros kapcsolatokra törekedett az EU-val, 1995-ben vámunióra lépett vele. Mérföldkőnek számított az Európai Tanács 1999-ben, Helsinkiben rendezett csúcstalálkozója, amelyen az EU állam- és kormányfői úgy határoztak, hogy Törökországot ugyanaz a bánásmód illeti meg, mint az összes többi csatlakozásra készülő országot. A következő jelentősebb dátum az EU és Törökország viszonyában a 2002-es koppenhágai uniós csúcs volt. Ekkor úgy határoztak, hogy az Unió „késlekedés nélkül” megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, amennyiben Ankara teljesíti a koppenhágai kritériumokat. Az Európai Tanács a csatlakozási tárgyalások 2005-ös megkezdésére tett javaslatot. 2004. december 16-án az EU vezetői meg is állapodtak abban, hogy a csatlakozási tárgyalások 2005. október 3-án kezdődhetnek meg Törökországgal.

Több bel- és külpolitikai oka volt annak, hogy a csatlakozási tárgyalások zsákutcába jutottak az elmúlt tíz évben. Ausztria és Franciaország bejelentette, hogy népszavazást rendez Ankara esetleges uniós integrációjáról. A tárgyalások előrehaladásának ugyanakkor legnagyobb akadálya a ciprusi kérdés. 2009 decemberében Ciprus hat fejezet tárgyalását torpedózta meg, köztük az igazságügyről és az alapjogokról szólót, az energiaügyi, az oktatási és kulturális fejezetet arra hivatkozva, hogy Ankarának mindenekelőtt Ciprussal kellene rendezni a viszonyát. Ennek következtében 2010 júniusa után három évig egyetlen fejezetet sem nyitottak meg az országgal, ami miatt egyre feszültebbé vált Brüsszel és Ankara kapcsolata. Világossá vált, hogy Törökország nem tudja teljesíteni célkitűzését, amely szerint már 2013-ban az EU tagjává válhat. Némi reménysugarat jelenthetett ugyanakkor Ankara számára, hogy 2013 őszén megnyitották a regionális politikáról szóló fejezetet, amellyel a megnyitott fejezetek száma 13-re nőtt, ebből egyet zártak le ideiglenesen.