MSZP;KSH;fizetésemelés;

- Radikális fizetésemelést sürget az MSZP

Az ellenzéki párt ezt kedden közölte az MTI-vel arra reagálva, a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint augusztusban 5,9 százalékkal nőttek a keresetek.

A szocialisták szerint nem az állami vezetők ötmillió forintra felemelt fizetési plafonjával kellene felhúzni a kereseti statisztikát, hanem az átlagfizetések emelésével. Ezt azzal indokolták, hogy a magyar lakosság egyharmada szegénységben él, az érintettek 43 százaléka gyermek.

Az MSZP változatlanul 50 százalékos azonnali fizetésemelést követel a közszféra minden dolgozójának - olvasható a közleményben, amely azt is megjegyzi: a versenyszférában dolgozóknak adócsökkentéssel lehetne azonnali fizetésemelést adni.
A párt kiáll a nettó 100 ezer forintos minimálbér és az 50 ezer forintos minimálnyugdíj mellett - írták.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini a 90 napos felfüggesztése ellenére kitart amellett, hogy harcba száll a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki tisztségéért.