Andy Vajna;Simicska Lajos;

FOTÓ: Getty Images

- Simicska újabb üzletére pályázik Andy Vajna?

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is szóba került a Magyar Jégkorongszövetség megüresedett elnöki posztjára - tudta meg a hvg.hu. Tovább éleződik tehát a háború Vajna és Simicska között, miután tegnap az egymásnak ellentmondó információktól volt hangos a sajtó a TV2 eladásával kapcsolatban. Kiderült ugyanis, hogy a filmmogul azután írta alá a szerződést a csatorna megvásárlásáról, miután a Simicska Lajos és Fonyó Károly érdekeltségébe tartozó Megapolis Media Zrt. már kedden megvette a TV2-t üzemeltető céget.

Az előző elnök, Németh Miklós, a Közgép vezére májusban köszönt le, azóta id. Kovács Csaba szakmai alelnök vezeti megbízott elnökként a jéghokiszövetséget, a tisztújítás még az ősszel várható.

Vajna mellett eddig Soltész Miklós (KDNP) egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkárt, Cser-Palkovics Andrást (Fidesz), Székesfehérvár polgármesterét, valamint Such Györgyöt, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatóját, a Kanadai–Magyar Hokiklub elnökét tartották esélyesnek. Vajna a felsoroltakkal szemben olyan személy, akinek nemcsak erős kormányzati támogatottsága van, hanem üzleti érdekeltségei és kapcsolatrendszere révén képes nem állami pénzeket is mobilizálni a sportág számára.

Andy Vajna sajtóirodáján keresztül üzent
A kormánybiztost valóban felkérték, vállalja el a Magyar Jégkorong Szövetség elnöki tisztségét, a megtisztelő felkérést azonban nem fogadta el tekintettel arra, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem tudna elegendő időt fordítani erre a fontos feladatra.

A portál szerint Németh is azért döntött önként a távozása mellett, mert azt látta, Közgépnek és a vállalathoz kötődő beszállítói rendszernek az állami megrendelések megszűntével nem lesz akkora bevétele, hogy abból – a sportcélú támogatásokra nyújtott társasági adókedvezményt (tao) kihasználva – elvárt mennyiségű támogatást tudjon becsatornázni a sportágnak. Ez egy évben százmilliós nagyságrendet, 500 és 1 milliárd forint közötti összeget tett ki.

Lásd még: A TV2-vezért nem a bosszú vezérli - Simicska leigázta Vajnát?

Kónya Péter, a Szolidaritás korábbi vezetője még nem alapított új pártot, csupán fontolgatja egy új politikai formáció létrehozásának lehetőségét. A független országgyűlési képviselő erről a Kossuth rádió 180 perc című műsorában beszélt péntek reggel.