szennyvíz;Fegyvernek;

- Milliárdos beruházás Fegyverneken

Befejeződött a 2,78 milliárd forintos szennyvízberuházás a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, amely a település történetének eddigi legnagyobb fejlesztése - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a hétfői projektzáró ünnepségen.

A tárcavezető elmondta: a beruházást mintegy 95 százalékban, csaknem 2,64 milliárd forinttal támogatta az Európai Unió, a fennmaradó részt a fegyverneki önkormányzat az önerő alap pályázatból elnyert forrásból finanszírozza. Hangsúlyozta: a kormány támogatja a települések fejlődését, az önkormányzati adósságátvállalás is azt szolgálta, hogy a települések a gazdaságfejlesztésre és a munkahelyteremtésre tudjanak koncentrálni. A miniszter kitért arra, hogy a szennyvízberuházásnak köszönhetően javulnak a csaknem hat és félezres lakosság életkörülményei, a vállalkozások működési feltételei, nő a város versenyképessége.

Tatár László polgármester (független) az eseményen elmondta: kiépült a szennyvízcsatorna-hálózat, az összegyűjtött szennyvizet korszerű technológiájú szennyvíztisztító telepen kezelik. Hozzátette, a gravitációs és nyomott vezetékű csatornahálózatra mintegy 2600 ingatlan rákötésére lesz lehetőség, a lakossági rákötések aránya jelenleg 72 százalékos.

Földvári Miklós, a Sade Magyarország Mélyépítő Kft. területi igazgatóhelyettese a projektzárón elmondta: egyebek mellett több mint 45 kilométer gravitációs gerincvezeték, illetve 7,5 kilométer nyomóvezeték és 11 hálózati átemelő épült, valamint létesült egy biológiai tisztítási technológiával üzemelő, napi 600 köbméter kapacitású szennyvíztisztító telep. Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke többek között arról beszélt, hogy a projekt megvalósítása nagymértékben hozzájárul az ivóvízbázis és ezáltal a környezet megóvásához, amely a település alapvető érdeke.

Hozzátette: Fegyvernek egyre inkább megfelel a huszonegyedik századi magyar városok követelményeinek. Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a projekt generálkivitelezője a Sade Magyarország Mélyépítő Kft. és a Veolia Water Solutions & Technologies Magyarország Zrt. A vállalkozó 2013. szeptember 18-án vette át a munkaterületet, a kivitelezés a tervek szerint haladt, 2015. június 23-án megtörtént a műszaki átadás-átvétel.

Orbán Kaposváron osztogatott
A miniszterelnök a fejlesztési programmal kapcsolatosan fontosnak nevezte, hogy ne Budapesten határozzanak arról, hogy mire van szükségük a városoknak, hanem arról helyben döntsenek. "Ez egy régi szerelem Kaposvár és a mi politikai családunk közötthangsúlyozta a 122 milliárd forintos fejlesztési támogatási megállapodás aláírása kapcsán.