LMP;béremelés;közszféra;

- Az LMP béremelést sürget a közszférában

Az LMP szerint a minimálbér növelése mellett új, magasabb fizetési kategóriákat tartalmazó közalkalmazotti bértáblára lenne szükség az állami szférában tapasztalható bérfeszültség és az elvándorlás csökkentése érdekében.

Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a közelmúltban több mint duplájára emelte az állami felső vezetők bérét, akik - egyéb juttatásaikkal együtt - most már akár havonta tízmillió forintot is hazavihetnek.Kiemelte, az állami cégek vezetőinek bére így ötven-, vagy akár százszorosa a közszférában minimálbérért dolgozók fizetésének.

A kabinet ezt a lépést a javuló gazdasági teljesítménnyel, valamint a bérfeszültség és az elvándorlás csökkentésével indokolta - fejtette ki az LMP politikusa, aki szerint ezen indokok miatt a közszféra többi dolgozójának bérét is emelni kellene.

Schmuck Erzsébet szerint ehhez első lépésben a nettó minimálbér havi 20 ezer forintos emelése szükséges, amit az ezt terhelő szja eltörlésével és a járulékok csökkentésével azonnal meg lehetne tenni. Az LMP emellett a 2008 óta változatlan közalkalmazotti bértábla frissítését is szeretné elérni, továbbá azt, hogy az állami felső vezetők legfeljebb a minimálbéren foglalkoztatottak bérének hússzorosát kereshessék.

Az MSZP arra keresi a választ, hogy az állami oldalon kinek az érdekében állt az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) megbuktatása.