Brüsszel;tüntetés;

- Rendőrdobálás, vízágyú: hatalmas tömeg tüntetett Brüsszelben

Szerdán mintegy nyolcvanezer (a szervezők szerint százezer) ember tüntetett Brüsszelben a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozva. A demonstrálók szemetet gyújtottak meg az utcán, és kövekkel dobálták meg a rendőröket, amire a rendőrség vízágyú bevetésével felelt - számolt be az Rt.com híradása.

A demonstrációt a három legnagyobb belga szakszervezet szervezte, amelyek azzal vádolják a miniszterelnököt, hogy a nagyvállalatoknak kedvez a munkásokkal szemben. A tüntetés kezdetben békés volt, de aztán az Antwerpenből érkezett kikötői munkások összetűzésbe kerültek a biztonsági emberekkel.

Belgiumban évek óta nem volt ilyen nagy méretű demonstráció, és a mai eseményt valószínűleg több hasonló követi majd az ősz folyamán. A szakszervezetek péntekre vasúti sztrájkot terveznek, amely a nemzetközi járatokat is érinteni fogja. A mai tüntetés miatt iskolákban és kórházakban is kénytelenek voltak kisebb számú személyzettel működni - írja a vs.hu.

Kidolgozásukkor jól átgondolt szabályok voltak, de a jelenlegi helyzetben bebizonyosodott, hogy a dublini szabályok fölött eljárt az idő - foglalt állást szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Angela Merkel német kancellár.