Sydney;terrorcsoport;

- Terrorcsoportot göngyölítettek fel?

Több terrorgyanús személyt vett őrizetbe a rendőrség az ausztráliai Sydneyben. A razziát öt nappal azután hajtották végre, hogy terrorakciót hajtottak végre egy rendőrőrs ellen a városban. Összesen négy személyt tartóztattak le, akik kapcsolatban állhatnak azzal a 15 éves fiatallal, aki lelőtt egy rendőrt. A fiút később lelőtték.

Közlések szerint a letartóztatott személyek egyike 16, a többiek 18-22 év közöttiek. Őrizetbe vettek egy ötödik személyt is, őt azonban nem sokkal később elengedték. A rendőrség nem közölte, hogy az őrizetbe vettek milyen kapcsolatban álltak a 15 éves merénylővel. Őrizetbe vételeket hajtottunk végre, s több lakásban házkutatást tartottunk, mert abból indultunk ki, hogy a csoport terrorcselekményekre készülhet” – közölte Catherine Burn rendőrfőnök. A razziában 200 rendőr vett részt.

Orosz önkéntesek mehetnek harcolni Szíriába az Iszlám Állam (IS),illetve azon lázadók ellen, akik Bassár el-Aszad rezsimje ellen lépnek fel – írta a Bloomberg. Vlagyimir Komojedov tábornok szerint több orosz, köztük olyanok is, akik Kelet-Ukrajnában a helyi lázadók oldalán bukkantak fel, a szíriai harcmezőre mennek – jelentette az Interfax hírügynökség. Ez lényegében azt jelenti, hogy bár a Kreml folyvást tagadta, hogy szárazföldi beavatkozást tervezne Szíriában, valójában éppen ez lesz a helyzet.